AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Környezetbarát adventi DIY meggyújtanivaló
Gyorsan abból, amit otthon találsz

Idén is előkaptam az "óriási konyakos poharat", hogy egy teljesen környezetbarát változatát elkészítsem a tavalyi 3 perces adventi meggyújtanivalónak.

 adventi.jpg 

Alapvetően nem vagyok egy gyűjtögetős fajta, mert nem szeretek kerülgetni olyan dolgokat, amiket aztán soha nem fogok használni, mégis, amiben látok fantáziát, hogy majd valamire biztosan jó lesz, elteszem az én kis kézműves dobozomba.
Bekerültek ebbe a dobozba az elmúlt évben pl. anyagdarabok, szalagok, a tavalyi díszítésnél használt óriás üvegpohár, nagyszemű só, tobozok, korábbi alkotásból kimentett aranyra/ezüstre színezett fakockák és fekete kavicsok.
Ehhez az idei változathoz mindössze a 4 darab gyertyát vettem meg, és a Gyermekek segítségével összeállítottuk a képen látható kompozíciót a következőképpen:

Az alsó réteg sóra ültettük a 4 gyertyát a tobozokkal, megszórtuk a fekete kavicsokkal, és elhelyeztük rajta a fakockákat.
Se ragaszó, se csillámpor, se műanyag akármi, és az összetevőket legközelebb is fel tudjuk használni itt, vagy egy másik kreatívkodás kapcsán. Aki nagyon ügyes, a gyertyákat is fel tudja dolgozni, és újra önteni!

A Csemeték büszkén mutatták AzUramnak a művet, mikor hazaért. Izgatottan várják a vasárnapot, hogy meggyújthassuk az első gyertyát, miközben mézeskalács illata lengi be a házat.

Kellemes ünnepvárást!

Csók, AnyuAsszony

U.i.: AnyámAsszony a Facebookon ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr4014405110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása