AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Angyalarcú rocker szerelem
Szasza Te tudod!

Szendrey Ildi vezetékneve minden bizonnyal ismerősen cseng a magyar rock kultúrában otthonosan mozgók számára, hiszen Ő Szasza (Szendrey Zsolt - Sex Action, Action, Zorall) bűbájos felesége.
Ildit kérdeztem arról, hogy hogyan hozta őket össze a sors, mivel telnek a mindennapjaik és miként képzelik el a jövőjüket?

48360231_205560903665843_3107676367873900544_n.jpg
Hogyan ismerkedtetek meg Szaszával? Rajongásból lett szerelem?

Mindig hallgattam rock zenét, de nem voltam rajongó sosem.
2 és fél éve, az első találkozásunk alkalmával csak bemutatkoztunk egymásnak, aztán egész este figyelt engem, és én is rögtön éreztem, hogy ez valami különleges.
Hónapokkal később keresett meg Zsolti, és kezdtünk el beszélgetni! Onnan meg már minden olyan természetes volt, tudtuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve! Mindketten vágytunk a boldogságra, egy jól működő kapcsolatra, a szerelemre.
Mikor egymásra találtunk, Zsolti még nős volt. A házassága nem működött, a kisfiát ő nevelte, állandóan együtt voltak, nagyon Apás a mai napig, és féltünk, hogy fogadja az új helyzetet. De minden jól alakult, szinte azonnal megszerettük egymást Zalánnal is, tökéletes a kapcsolatunk, sokat van velünk, teljes a boldogságunk!

Nagyon szép szerelem a Tietek. Már az elején tudtátok, hogy rátaláltatok az Igazira?

Igen mindketten éreztük, hogy ez az! A megismerkedésünk mondhatjuk, hogy mesébe illő volt! A meglátni és megszeretni tipikus esete.
Bennem voltak kételyek, mégis csak egy rock zenész, de nagyon hamar eloszlottak. Zsolti mindent megtett, hogy bízzak benne. Mondhatom, hogy minden egyes nap bizonyított nekem!
Rengeteget változott a régi énjéhez képest, és nem azért mert én kértem rá, hanem - mindig úgy fogalmaz, hogy - megtalálta élete párját bennem, és érezte, hogy változtatni kell, hogy meg is tartson! Hihetetlen büszke vagyok rá, hogy mennyire fantasztikus Férj, milyen csodás Apa! Másfél éve nem iszik rövid italt, és a cigarettát is letette!
Mi tényleg minden percben hálásak vagyunk a sorsnak, hogy összehozott minket! Nekem Ő a másik felem! Szóval igen, mindketten tudtuk, hogy ez a Nagybetűs Szerelem! Kiegészítjük egymást az élet minden területén. Azt hiszem nagyon szerencsés nő vagyok! :)

48189732_1047741368746316_3567273035738120192_n_masolata.jpg
Említetted, hogy voltak kételyeid. A szüleid hogy fogadták a szerelmeteket?

A szüleim meglepően jól fogadták már az elején is a kapcsolatunkat, pedig azt gondolná az ember, hogy mivel zenész és még nős is volt, biztos nem örültek neki.
Apukám a megismerkedésünk előtt is beszélgetett már Zsoltival egy koncerten. Akkor is szimpatikusak voltak egymásnak, és azóta is nagyon jóban vannak. Zsolti Apát a második Apukájaként szokta emlegetni!
Anyukámmal is hamar megtalálták a közös hangot, szeretik egymást. Anyukám azt szokta mondani, hogy mióta Zsolti a párom, azóta lát igazán boldognak!
Nekem is nagyon jó a kapcsolatom Zsolti szüleivel. Napi szinten beszélünk, és mindig megemlítik, hogy hálásak a Jóistennek, hogy egymásra találtunk, és most már nyugodtak, hogy boldog élete van a gyereküknek!
Gyakran találkoznak a Szüleink is, igazán boldog nagy család lettünk!
 

Hogyan telnek a hétköznapjaitok?

Ugyanúgy mint bármelyik párnak!
Hétköznap HR asszisztensként dolgozom kora délutánig.
Zsolti a Groupama Aréna hangja (speakere), így rendszeresen bejár a Fradihoz, illetve zenekari próbái is szoktak lenni. Ha mégis éppen nincs semmi egyéb elfoglaltsága, akkor otthon barkácsolgat, zenél, stb.
Minden estét együtt töltünk, szeretünk közösen főzni, szépítgetni a házat, filmet nézni, ping-pongozni. Imádunk összebújni nap végén és beszélgetni!
2-3 havonta elvonulunk pár napra a világtól Kettecskén pihenni, wellnessezni. Persze ezt is hétköznap tesszük, hiszen hétvégenként ott vannak a fellépések.
Zalán nyáron gyakran van nálunk a hétköznapokon is. Rengeteget megyünk fürdeni, kirándulni vele! 

48383200_511118939394354_83793570699411456_n.jpg

Hétvégén a fellépések mellett még mire jut idő? Vagy mindig csak a buli? :)

Hétvégén szinte mindig velünk van Zalán.
Napközben hárman együtt tanulunk, társasozunk, kirándulunk. A közös főzéseinkbe már őt is bevonjuk, és nagyon élvezi, ha ízlik nekünk amit készített. 
Zsolti esténként koncertezik
, így délután elmegy otthonról, mi pedig Zalánnal megbeszéljük előre a napirendet, este videóhívás Apával, fürdés és mesenézés a szokásos program! Mindig nagyon jól szórakozunk!

Mindenhova elkíséred Zsoltit?

Nem, nem megyek mindenhova... Nem akarok a Zorall 'Yoko Ono'-ja lenni! :) Ráadásul én nem is bírnám ezt a pörgést, minden tiszteletem a Srácoké!
A Zorall jelentősebb budapesti koncertjeire és nagyobb turnékra (pl. a zenekar éves erdélyi körútja) mindig együtt megyünk, hisz Zsolti igényli is, hogy vele tartsak, ha megoldható! Persze azért időnként egy-egy vidéki fellépésre is elkísérem.

A Sex Action és az Action ritkábban koncertezik, de azokra is mindig együtt megyünk.

Nemrég tartottátok az esküvőtöket. A polgári szertartáson csak a szűk család vett részt, de volt egy nagy baráti bulitok a Sörolimpián. Mesélnél ezekről?

 

48390149_1206068289571366_3932941113890963456_n.jpg

Az esküvőnk az fantasztikusan sikerült! A polgári szertartás pont olyan lett, amilyennek elképzeltünk. A szűk családon kívül a csak a tanúk - Zsolti zenésztársa, jó barátja Lévay Hangyássy László, nekem pedig a barátnőm Andrási Tünde - voltak jelen. Zsolti egy gyönyörű verset írt, amit ott hallottam először. Az anyakönyvvezető olvasta fel, és mondhatom, hogy könnyeket csalt a szemekbe! Imádtuk minden pillanatát!
A Szüleink szerint is csodálatos volt, és elmondhatatlanul boldogok!
Zalán adta át a gyűrűket, aki azt mondta, hogy ez volt élete legszebb napja.
Később megbeszéltük Zsoltival, hogy nekünk is a legszebb napunk, végre Férj és Feleség vagyunk! Mindketten nagyon vártuk!

A Sörolimpiai esküvő is felejthetetlen volt! Rengeteget segítettek a barátaink, és persze a Hangyássy család a megvalósításban!
Azt mindenképpen el kell mondjam, hogy a gyönyörű dekorációt Szűcs Ferenc barátunk készítette, álomszép volt.
Négy nagyon kedves barátunk emelte az esküvő fényét. Sajátságos ötletünk volt Zsoltival, hogy mivel nagyon meleg lesz, mi lenne, ha ez a négy cimboránk egy nagy árnyékolót tartana fölöttünk kifeszítve. Így a tűző napon álltak, de ez nem tántorította el őket! Ráadásul o
lyan öltözéket hoztak össze, hogy valami hihetetlen! És ez a négy jómadár - Mogyorósi Richárd, Szűcs Ferenc, Krasznai István és Bajzáth Endre - tényleg rengeteget adott hozzá az esküvőnkhöz! 
A szertartást Kornél Atya tartotta, a vőfélyünk egy jó barátunk, Székely Zsolt Charlie volt, a szertartás végén pedig Lévay Hangyássy Bence gitározott, ami szintén gyönyörűre sikeredett! 
Természetesen hihetetlen jó érzés volt, hogy a Zorall zenekar rajongótábora és rengeteg barát volt jelen, nagyon sokan gyűltünk össze a Balaton parton.
A szertartás után még sokáig maradtunk fotózkodni, nem is akartunk eljönni onnan, annyira a hatása alatt voltunk!
Aznap éjjel ültünk Zsoltival a teraszon és csak mosolyogtunk, hogy milyen szerencsések vagyunk és milyen boldogok!
 Úgy volt fantasztikus, ahogy volt! 

48176030_856786931329696_4352029969501650944_n.jpg

Hogyan készültök az Ünnepekre? Mi az, ami nélkül nincs karácsony a Szendrey családban?

A karácsonyt nagyon várjuk, szorgalmasan készülünk. Kicsinosítom a házat, ünnepi dekorációkat készítünk, decemberben már karácsonyi illat van mindenütt!
Nálunk tényleg nem az a lényeg, hogy rengeteg ajándékot vegyünk hanem, hogy együtt vagyunk, finomakat eszünk! Halászlevet és kacsát mindig főzök.
Két dolog van, amit minden évben Édesanyám készít: a beigli és a töltött káposzta. Egyrészt Anyué verhetetlen, másrészt akkora adagot csinál mindig mindkettőből, hogyha ötven fős család lennénk, akkor is elég lenne. :)
 
Természetesen fel vannak osztva a napok, mikor kivel találkozunk, ilyenkor Zalán is velünk tart, és van egy nap, ami csak a kettőnké Zsoltival.
Nekem év végén van a születésnapom, úgyhogy karácsony után még szoktunk egyet ünnepelni. :) 

Hogyan képzelitek el a jövőtöket?

Úgy képzeljük el, ahogy eddig is éltünk, boldogságban együtt.
Zalán egyre többször mondja nekünk, hogy szedjük össze magunkat, mert akar kistesót
, és be kell valljam, mi is szeretnénk!
Nincsenek nagyra törő terveink, mi örülünk egymásnak, a boldogságunknak, és minden egyes nap teszünk azért, hogy ez mindig így maradjon. De ez nem esik nehezünkre, ez természetes! Szeretnénk még rengeteg csodás dolgot megélni együtt.

Ildiéknek további sok-sok együtt töltött boldog évet, és jövőre - legalább - egy újabb, a karácsonyfát csodáló szempárt kívánok! :) 

Csók, AnyuAsszony

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr2614471802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása