AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Emberségről példát, home office-ból formát
Kényszerhelyzetből lehetőség

A jelenlegi helyzet rengeteg felelősséget ró ránk, talán többet is, mint elsőre gondolnánk.
Azonban jó néhány lehetőséget is ad a kezünkbe, mi döntjük el, hogy hajlandóak vagyunk-e a magunk javára fordítani.

laptop-anyamasszony_ji.jpg

Nem szeretnék senkit sem tovább terhelni ezekben a napokban, de azért azt jó tisztán látni, hogy rengeteg felelősség és egyben lehetőség került hirtelen a kezünkbe az egyén szintjén. Mi választunk, nem kell azt éreznünk, hogy tehetetlenek vagyunk az adott helyzetben, nem csupán a fejünk felett döntenek, hanem magunk is aktívan befolyásolhatjuk a történéseket.

Felelősek vagyunk azért, hogy a kialakult helyzetben a járvány terjedését lassítsuk, a megbetegedések számát mérsékeljük. Talán már mindenki tudja, de a lehető legkevesebb emberrel, a lehető legkevesebb alkalommal találkozzunk, érintkezzünk, gyakran mossunk kezet, fertőtlenítsünk, ne nyúljunk szemünkhöz, orrunkhoz, szánkhoz. Maradjatok otthon, így a jelenlegi fő probléma mellett az egyéb fertőzések terjedését és a balesetek számát is csökkenthetjük. Minél kevésbé tartjuk be mindezeket, annál tovább fog tartani a helyzet, és annál fájdalmasabban fog alakulni.

Felelősek vagyunk a gazdaság működéséért, hogy a károkat minimalizáljuk azzal, hogy a lehetőségeinkhez mérten továbbra is dolgozunk. Számos szakma esetében nem megoldható az otthoni munkavégzés, ahol azonban igen, sokak számára biztosították a munkáltatók az elmúlt napokban a szükséges eszközöket.
És ezen a ponton kerül a képbe egy szerintem igen fontos dolog, mellyel minden érintettnek okosan kéne élnie. 
Sokak régi vágya, bár Magyarországon mindeddig nem igazán terjedt el, az otthoni munkavégzés lehetősége, pedig számtalan esetben, ahogy a mostani (kényszer)helyzet is bizonyítja, megoldható lenne, ráadásul az eszközök innentől kezdve biztosítottak mindehhez. Persze, erre csak akkor lesz bárkinek lehetősége, ha a mostani feszült helyzetben képes helytállni, ha be tudja bizonyítani, hogy amíg a Gyermeke mellette tanul, ő akkor is képes minőségi munkát végezni, hogy a jövőben akár a Gyermek, vagy a saját megbetegedése esetén sem kell feltétlenül dolgozni menni és fertőzni a környezetét, nem kell minden esetben kimaradni a munkából, hogy nem okvetlenül szükséges minden nap ingázni az otthon és a munkahely között, hogy mindezzel csökkenthetőek a vállalatra és a munkavállalóra rót anyagi terhek, mérsékelhető a balesetek száma és a környezet terhelése, a munkavállalónál marad néhány szabad óra. Ha a jövőben felmerül ismét egy járványügyi, vagy bármilyen más gyors reagálást igénylő helyzet, amely indokolttá tenné az otthoni munkavégzést hosszabb távon, már minden lehetőség adott, és a bizalom is megvan a vezetőség irányából.

Vállalkozók esetében is, aki most teheti, bizonyítsa be, hogy kritikus helyzetben is megállja a helyét, és a szolgáltatását a lehető legjobb minőségben nyújtja.
Érdemes alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Mondok is egy egyszerű példát. Innentől határozatlan ideig nem járnak el személyesen jógázni az emberek, ezért a tanfolyam online folytatható. Hogy ez miért nagyon jó? Mert megmarad a kapcsolat a vendégekkel, tehát, mikor ismét lehet személyesen az órákat látogatni, jó eséllyel visszatérnek a kuncsaftok, nem keresnek mást. A másik lehetőség, hogy létrejött egy új és a jövőben is fontos része a vállalkozásnak.

A kényszerhelyzetek sok lehetőséget, új megoldásokat rejtenek magukban, érdemes megkeresni őket.

Jó egészséget és kitartást kívánok Mindenkinek!
Vigyázzatok Magatokra és Másokra is, maradjatok otthon!
Csók, Rita

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr3315522758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása