AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Farkasbőrbe bújt bárány
Rock and Roll-ból ötös

"Amióta azt csinálhatom, amit szeretek, vagyis a zenélést, jól érzem magam a bőrömben..."
A Junkies megalakulásának 25. évfordulója alkalmából kérdeztem Barbaró Attilát múltról, jelenről, jövőről. És köszöni, jól van!

interju_barbaroattila_anyamasszony.jpgkép: Neves Ildikó/FotoN - forrás: Sportalsó

Kissrác korodban hogyan képzelted el a jövődet? Mindig rockzenészként láttad magad, vagy eredetileg teljesen más terveid voltak?
Egész kicsi koromban kukás akartam lenni, mert ezzel a szakmával szembesültem először, ugyanis kertes házban laktunk, és nagyon tetszett, ahogy a kukásbácsik görgetik a kukákat, meg lógnak a kukásautó hátulján. Aztán sokáig fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni, csak azt tudtam, hogy mi nem. Már akkor is utáltam korán kelni, utáltam azt csinálni, amit mások mondanak nekem, de egészen úgy 12-13 éves koromig várni kellett rá, hogy felfedezzem a rockzenét, meg a gitárt. Onnantól kezdve arra vágytam, hogy zenéljek, középiskolában belekerültem a suli zenekarba, és 17 évesen részt vettem életem első turnéján, attól fogva csak ezt akartam csinálni.

barbaroattila_fiatal_anyamasszony.jpg

Ha jól tudom, világ életedben Csepelen éltél. Hova jársz a legszívesebben, melyik a legjobb hely Csepelen? Mit csinálsz szabadidődben? Szereted a csendet, szeretsz elvonulni? Mi kapcsol ki?
Csepelen születtem, volt pár év, hogy nem itt laktam, amikor összeköltöztem a későbbi feleségemmel, de végül csak itt kötöttünk ki. A mai napig itt élünk, és azért szeretem Csepelt, mert nyugisabb, mint a belváros, de mégis közel van, és minden van itt, amit szeretek. Kikapcsolódásként a Kis-Duna partjára járok futni, meg bringázni, a strandra pedig úszni és szaunázni, havonta egyszer focizunk a volt osztálytársaimmal, otthon meg van 3 cicánk, velük is szeretek lenni. Bulizni ritkán járok, a buli igényemet kielégíti a rendszeres koncertezés, de azért néha elmegyünk a feleségemmel, Edittel koncertre, vagy étterembe, az egyik kedvenc helyünk a csepeli La-Guna étterem, meg a Rizmajer söröző, ahol játszani is szoktunk a Macskajaj nevű formációval, ami a Zorall akusztikus kocsma verziója.

Korábban egy tetoválószalonban is dolgoztál a zenélés mellett. Miket készítettél?
Piercingesként dolgoztam egy tetkószalonban kb. 13 évig, mikor elkezdtem, akkor jött divatba ez a dolog, nagyon szerettem csinálni, ez is a rock and roll kultúra része, és a zenéléssel is összefért, bármikor eljöhettem, ha koncert, vagy interjú volt, ezt egy hétköznapi munkahellyel nem lehet összeegyeztetni. Sajnos később alábbhagyott a piercing utáni kereslet, és nekem is besűrűsödött a programom a zenekaraimmal, úgyhogy már csak a zenéléssel foglalkozom.

A vagány külső mögött érzelmes szív lapul? Nekem igazi művészléleknek tűnsz. Teljes átéléssel gitározol a színpadon, az akusztikus fellépéseken pedig olyan bohókásnak tűnsz. Jól gondolom, hogy még mindig élvezed a zenélést?
Abszolút, ezt szerintem másképp nem is lehet csinálni. Nemcsak a fellépéseket és a turnézást szeretem, hanem a stúdiózást és a dalszerzést is, amikor összeáll egy új dal a fejemben, euforikus érzés tölt el. Ezen kívül el sem tudom képzelni, mi mással foglalkozhatnék, csak ez éltet.

barbaroattila_gitar_anyamasszony.jpg

Mikor érezted magad legjobban a bőrödben? Fiatal duhajként, vagy... érett duhajként? :) Sokat változtál az évek alatt?
Amióta azt csinálhatom, amit szeretek, vagyis a zenélést, jól érzem magam a bőrömben, bár már 50 felé közeledve hamarabb elfáradok, több pihenésre van szükségem, egy ideje rendszeresen sportolgatok is, hogy bírjam az éjszakázást, meg a sok utazást, viszont ezelőtt 20 évvel, igaz, hogy jobban viseltem a folyamatos bulizást, nem tudtam volna lefutni 10-15 km-t, amit mostanában rendszeresen megteszek. Szóval köszönöm, jól vagyok!

Feleségeddel 2000-ben kötöttetek házasságot. Rajongóból lett szerelem, vagy máshonnan ismeritek egymást?
A zenekar révén ismerjük egymást, Ő az egyik akkori Junkies tag társaságához tartozott, először csak haverok voltunk, együtt jártunk bulizni, aztán egymásba szerettünk, és együtt vagyunk már 25 éve. Ő már ott volt mellettem a Junkies kezdeti szárnybontogatós időszakában is, és később is, amikor teljesen ellentétes időbeosztásban éltünk, alig találkoztunk. Sok zenésznek tönkremegy a házassága emiatt, a mienk talán pont ezért működik ennyi ideje.

barbaroattila_junkies_anyamasszony.jpg

Mi a helyzet a macskákkal? Ha jól tudom, oda vagy a cicákért, említetted is, hogy van otthon három. Én akkor kezdtem rajongani a kutyákért, mikor örökbe fogadtuk a mi KutyaFiunkat. Neked is hasonló élményed volt cica vonalon, vagy mindig is macskás voltál? 
Gyerekkoromban is mindig volt cicánk meg kutyánk is, régebben a feleségemmel is volt egy kutyánk, egy kis Yorkshire terrier, ő már nem él, nagyon szerettük, de miután elpusztult, nem akartunk több állatot. Cicánk úgy lett, hogy a lépcsőházban találtuk, valaki kirakta, még kölyök volt, mi befogadtuk, hogy majd keresünk neki gazdit, aztán természetesen nálunk ragadt, megszerettük. Hogy ne legyen egyedül, szereztünk mellé egy havert, majd befogadtunk egy kiscicát, amit egy ismerősünk kertjébe dobtak be, így lett három.

Idén a Junkies negyed évszázados lett. Kikerült egy új korong, és lesz egy, a 25 évet felölelő koncertetek is. Hogy érezted magad ebben az elmúlt 25 évben? Jobb volt a fiatalság, bolondság, vagy öröm ilyen hosszú időt eltölteni a zenei pályán? Elmesélnéd, hogy alakult a Junkies? Mennyire volt népszerű a punk-rock 25 évvel ezelőtt itthon és a nagyvilágban?
A Junkies megalakulását több év keresgélés előzte meg, míg egymásra találtunk a többiekkel. Amikor összeállt a zenekar, a rockzene válságát élte, száműzve volt a médiából, a punkról nem is beszélve, mi mégis ezt az utat választottuk, mert ezt éreztük magunkénak. Szerencsére, mikor már megvolt az első pár ilyen stílusú dalunk, felbukkantak olyan zenekarok, mint a Green Day, meg az Offspring, kezdetét vette a punk újhulláma, ami a hátára kapott minket is, így váltunk ismertté. A kezdeti időszak, az első pár év nem volt könnyű, de miután sínre került a zenekar, nagyon hamar eltelt ez a 25 év, szinte észre sem vettük. Az évfordulóra kiadtunk egy lemezt " Negyedszázad kockázat és mellékhatás " címmel, amire újra felvettünk 13 régi dalt a legnépszerűbbek közül, valamint 6 új szerzeményt. A szülinapunkat június 15-én ünnepeljük egy koncerttel a Barba Negra Trackban, ahol régi tagok is fel fognak bukkanni vendégként.

Szuper akusztikus koncerteket adtok Szekeres Andrással duóban, és legutóbb az egész Junkies-zal az A38-on. Terveztek még hasonlókat a közeljövőben?
Andrissal rendszeresen játszunk egyszálgitáros bulikat, egyre több helyre hívnak minket, és a teljes zenekaros akusztikus dolognak is lesz folytatása, talán még több külső zenésszel, pl. vonósokkal kiegészülve, ez izgalmas kihívás számunkra, de konkrétummal egyelőre nem szolgálhatok.

A Te ötletednek köszönhető a Zorall megalakulása, 2002. február 2-án 2 óra 2 perckor, vagy ez csak valami mende-monda? Emlékszel az első nagy megvilágosodásra, hogy melyik két szám kombinálásából született meg az ötlet, hogy ez jó lehet? Melyik volt az első, amiből később kikerekedett az első Zorall zene?
Az egészet csak viccnek szántam, éppen Junkies lemezhez készítettem demókat, és kikapcsolódásként megcsináltam két Zámbó Jimmy dalt, amit Ramones riffekkel toldottam meg, és poénból mutogattam a haveroknak, hogy ezt találták Jimmy padlásán a halála után, ő is punk volt régen. Mindenki jót röhögött rajta, Hangya meg mondta, hogy csináljunk egy zenekart, és majd fellépünk a haverjaink előtt. Szasza már régebben mondogatta nekem, hogy kéne valamit együtt csinálni, úgyhogy szóltam neki, majd összeszedtük a többieket, és az első próbán, mikor mindenki odaért, véletlenül vettük észre, hogy épp 2 óra 2 perc van, és 2002. február 2-a. Csináltunk még pár hasonló feldolgozást, aztán a nagy sikerre való tekintettel folytattuk, azóta is jönnek folyamatosan az újabb ötletek.

Nemcsak saját bandáid számára írsz ezt-azt. Melyek a legismertebb alkotásaid? Melyek Számodra a legkedvesebbek? 
A legismertebb minden bizonnyal a Királylány a Hooligans-től, aminek a szövegét Szekeres Andrissal írtuk, azután egy csomó felkérést kaptunk mindenféle előadóktól. A Depresszió " Nem akarok elszakadni " című dalának szövegét is együtt írtam Halász Ferivel egy közös turné után. A legkedvesebbek mindig az újak, amin épp dolgozom, jelenleg az első szólólemezemhez írom a dalokat, amit jövőre tervezek megjelentetni, a gitár mellett énekelni is én fogok rajta, és minden dal más stílusú lesz, olyan, amit szeretek.

Jövőre 50. December 22-én születtél, így evidensnek tűnik, hogy a karácsonyi Zorall koncerten kerülsz megünneplésre, vagy valami mással szeretnéd emlékezetessé tenni ezt a szép kerek számot?
Gondolom, a karácsonyi buli lesz szülinapivá alakítva, sok vendéggel, pontosan még nem terveztük meg, de valami lesz. Ha eső nem lesz...

 ... ha lesz, nem lesz. :) De, mert mindig van! :)

Csók, Rita

HA TETSZETT AZ INTERJÚ, KÖVESSETEK MINKET ITT A BLOGON, VAGY AZ ANYÁMASSZONY A FACEBOOK OLDALÁN!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr2114869114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.