AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

A rendszerváltozás hátizsákos utazója

Nagy divat manapság backpacernek lenni, de vajon hogyan indult útnak hátizsákkal - bankkártya és mobil nélkül - az érettségi után Szabó Zoli és néhány barátja a rendszerváltozó Magyarországról Ázsiába, hogyan utazik az ember gyereke napi 3 dollárból, meddig várnak a társak a tuti fényre, és miért érdemes tiszta szeszt vinni a Bajkál-tóhoz?

szabozoltan-1.jpg

Szabó Zoltán fotográfus


Már gyerekkorodban is meghatározó szerepet töltött be az életedben az utazás?

Volt egy nyikorgó földgömböm, a barátommal sokszor azt játszottuk, hogy megpörgettük és csukott szemmel, találomra ráböktünk. Az ujjunk alól egzotikus égövek, egzotikus országneveit betűztük ki, és nagyokat nevettünk, hiszen elképzelhetetlen volt, hogy ezekre a helyekre eljussunk. A szocialista Magyarországról nézve akkoriban repülőn csak az amerikai filmekben utaztak. Hiába volt útleveled, csak meghatározott országokba lehetett kiutazni, ráadásul "nyugatra" három évente egyszer! Ez olyasmi, mintha vennél egy autót, de csak Budapesten használhatnád, és csak minden szökőnapon kocsikázhatnád körbe Pest megyét. A 70-es, 80-as években a görög tengerpart vagy egy nyugat-európai autós körút már kimerítette a kalandot, hiszen hivatalosan ezeket 100 euróból (akkor német márkából) kellett abszolválni. Mi a családdal kipróbáltuk, és ezek az utak még gyerekként is szolgáltak annyi tanulsággal, hogy kis pénzből is lehet nagyot álmodni.

szabozoltan-2.jpg

Kattintásra tovább a Kis-Tibet fotóalbumba >


Mikor érezted úgy, hogy menned kell?

Nem sokkal azután, hogy leérettségiztünk, '88-ban bevezették a világútlevelet. Így hívták: "világ" útlevél. Végre mehettünk bárhova, csak éppen pénzünk nem volt hozzá. Ám a szocializmus gazdasági összeomlása szerencsés anomáliákkal is járt, egy kis trükközéssel a lengyel légitársasággal 60 dollárért lehetett az akkor még "baráti" országokba repülni, Mongóliába, Vietnámba, Kubába. Ezt ugródeszkaként használva jutottunk el Kínába, Thaiföldre, Mexikóba. De az első nagylélegzetű utam Indiába, Kis-Tibetbe vezetett. Kezembe került egy útleírás, ami a Csoma-járta Himalájáról szólt, és onnantól nem volt maradásom. Én is látni akartam.

szabozoltan-7.jpg

Kattintásra tovább a Kuba fotóalbumba >


Kikkel és hogyan indultál neki az első hátizsákos túrának? Mivel utaztatok?

Indiának két egyetemista barátommal vágtunk neki. Időközben arra is rájöttünk, hogy a kinttartózkodás költségeinek egy részét ki lehet váltani idővel. Abból nekünk szinte tengernyi volt, mert a nyári két hónapos egyetemi szünidőket megtoldottuk még eggyel. Tehát három hónapra mentünk, és volt rá 300 dollárunk. Ez napi 3 dollárt jelent, amibe az utazásnak, szállásnak és étkezésnek is bele kellett férnie. Ahol lehetett stoppoltunk, sok éjszakát töltöttünk vonaton, busztetőn, filléres mozgóárusoknál ettünk és csapvizet ittunk. Általában tíz kilóval könnyebben értünk haza, de telve élményekkel.

szabozoltan-5.jpg

Kattintásra tovább az India fotóalbumba


Voltak olyan dolgok, amiket mindig magatokkal vittetek?

Sátor, matrac, hálózsák, na meg fényképezőgép! A messziről jött ember leginkább fotókkal mesélhetett az élményeiről, és nálam valami bekattanhatott, mert egyre több időt töltöttem utazás közben fotózással. A társaimnak állandóan rám (igazából a tuti fényekre) kellett várniuk, de így utólag azt mondhatom, nem vártak hiába, hiszen a fotográfia lett az életem. Ezúttal is köszönet érte!

 

Volt, hogy elfogyott a pénzetek? Mihez kezdtetek akkor?

Két-három év után bezáródtak a repülős kiskapuk, így jobb híján szárazföldön vágtunk neki, Törökországon és Iránon keresztül Pakisztánnak, aztán négyszer vonattal Szibériának. A 90-es évek elején éppen a Szovjetunió hullott darabokra, és ott is lehetett a zavarosban halászni. Az első két Bajkál túrára saját magunk gyártotta fiktív egyetemi "kiküldetéssel" indultunk, kint hamis orosz diákigazolvánnyal operáltunk, így nevetséges áron jutottunk el Irkutszkig: az 5.000 km-es vonatjegy két és fél dollárunkba került. Egyszer közel jártunk a lebukáshoz, de egész két éven át működött.

szabozoltan-8.jpg

Kattintásra tovább az Irán fotóalbumba >


Mesélnél a moszkvai cserediák programról?


Kint amellett, hogy jókat túráztunk, időközben barátokra leltünk, az orosz is folyékonyan ment, alig vártuk, hogy újra kijuthassunk. Mit ad isten, az egyetemen meghirdettek egy cserediák programot Moszkvába - mi voltunk az első jelentkezők. Ám mi pehelyhálózsákkal és síbotokkal érkeztünk meg, és a harmadik napon leléptünk Szibériába, hogy egy zsebexpedícó keretében gyalog, szánokkal szeljük át a téli Bajkált. Akkoriban kint szinte semmit sem lehetett kapni - Irkutszkban egy nap egy dolgot intéztünk: cukor után kajtattunk, kenyeret hajtottunk föl, aztán gyermekszánkót. Üzemanyagnak vodka helyett tiszta szeszt vittünk magunkkal, hiszen a világ édesvízkészletének egyötödén gyalogoltunk, volt mivel higítani. Három hét után tértünk vissza Moszkvába, ahol már a távozásunk óta állt a bál, még diplomáciai úton is kerestettek bennünket. A magyar konzul csúnya retorziókat lengetett be, kis híján kirúgtak bennünket az egyetemről, de végül elsimultak a hullámok.

szabozoltan-4.jpg

Kattintásra tovább a Bajkál fotóalbumba >


A történetedet ismerve nehéznek tűnik csupán egy élményt kiemelni, de mi volt az eddigi legnagyobb kalandod?


Volt még egy negyedéves Guatemala - immár - fotóstúrám némi spanyol tanulással spékelve, de a legnagyobb kaland összességében egyértelműen a két évbe zsúfolt négy Bajkál-tavi túránk volt. Nehéz bármit is kiemelni, mert stoppoltunk katonai helikoptert, gyalog átszeltük a téli Bajkált, sátraztunk a jég hátán mínusz 30 fokban, eltévedtünk a tajga vadonjában, kis híján a hullámokba vesztünk a hajónkkal, és a Barguzin folyón vadvízi rafting közben valóban hajótörést szenvedtünk.

szabozoltan-6.jpg

Kattintásra tovább a Guatemala fotóalbumba >


Mi a kedvenc úti célod? Van olyan hely, ahova időről időre visszatérsz?


Az ezredfordulón elnyertem egy állami fotós ösztöndíjat, ennek keretében tértem vissza háromszor Kis-Tibetbe. A magashegyi sivatag, a megismételhetetlen és megunhatatlan táj, a buddhista emberek szelídsége engem mindannyiszor feltölt. És már egy darabka oda tartozik belőlem, egy kicsit oda is haza megyek. A másik szerelmem Irán, a két és fél ezer éves magaskultúrájával, a kifinomult iszlám építészetével és a világ legvendégszeretőbb népével.

szabozoltan-3.jpg

Kattintásra tovább a Kis-Tibet fotóalbumba >


Családos emberként egy időre szögre akasztottad a hátizsákodat, de gyanítom velük is útra keltél már valamilyen módon. A többieknek is szenvedélyévé vált az utazás? 


Nászútként öt hetet töltöttünk a párommal Iránban, rögtön elkezdtek potyogni a gyerekek, meg sem álltunk háromig.
Igyekszem beoltani őket. A hátizsákot klasszik Volkswagen kisbuszra cseréltük, az első túra Albániába vezetett.

 

Mostanában egyszerre utazol és fotózol. Hogy is van ez?

A három évtized utazós-fotós kincseinek esszenciáját az utóbbi években a KINCSESKAMERA fotótúráiba töltögetem bele, immár kényelmesebb keretek között, ám megtartva az igazi utazás savát-borsát.

szabozoltan-9.jpg

Kattintásra tovább az Irán fotóalbumba > 

Poroljátok le a túracipőtöket, fényképezőgépet a nyakba, és irány a Világ, mert Rátok is csodálatos kalandok várnak!

Csók, Rita :)

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr9414555182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása