AnyámAsszony

Fanni nemrég ünnepelte 30. születésnapját, és már 10 éve Saját Utakon jár.
Hátizsákos utazóként számos kalandon és megtett kilométeren túl tapasztalataiból töltekezve szeretne másokat is rávezetni a Saját Útjukra.

AA: Mikor érezted úgy, hogy a Saját Utadat kell járnod?

B.F.: 18 évesen szólalt meg először bennem az a vágy, hogy ne mások véleményére, hanem saját tapasztalatra alapozzam az életet. Sokáig így is korlátokon belül mozogtam, gondolok itt a standard munkavállalásra, csak tettem ezt évente más országban, amíg végleg saját utakra léptem, és felépítettem azt a valóságot, ahol az én szabályaim szerint játszom, és most érzem igazán kényelmesen magam.

AA: Szeretem a statisztikákat. :) Számokban össze tudnád foglalni az elmúlt 10 évet?

B.F.: 19 évesen külföld.
7 év – 6 ország – 10 munkahely - 17 költözés
2015 – 8.000km autóstopp Európában
2016 – 2.810 mérföld hajóstopp, 4 közép-amerikai ország autóstopp, 11 latin ország hátizsákkal
Összesen 45 ország látogatása eddig

AA: Milyen munkákat vállaltál az utazásaid során, hogy folytathasd a kalandozást?

B.F.: Mikor hátizsákkal indultam neki a világnak, akkor főleg önkéntes munkákkal biztosítottam a szállásomat, és volt, hogy az étkezést is, de hol online, hol az adott helyen vállaltam nagyon alkalmi munkát is, ha nem is feltétlenül a pénzért, de az élményért mindenképp. A legkedvesebb ilyen tapasztalatom Mexikóban volt, mikor egy szigeten vezettem pipás búvártúrákat turistáknak. Ingyen is bevállaltam volna, hogy a legszebb korallokhoz eljuthassak, de így, hogy még fizettek is, csak hab volt a tortán. A főnök megtanított hajót vezetni, és óriásit fejlődött a spanyolom, úgyhogy nagyon nehéz volt elköszönni végül ettől a munkától, de hívott az út.

AA: Mi volt a legmeghatározóbb élményed?

B.F.: Nehéz egyet kiemelni, de talán a búvárkodással kapcsolatos élményeim, hiszen halál félelmem volt a vízben előtte, amíg rá nem jöttem, hogy az ismeretlentől rettegtem. Meg kellett ismerjem azt, hogy meg tudjam ítélni, és szenvedéllyé vált. Olyannyira, hogy szerencsém volt veszélyesnek mondott állatokkal, és barlangban is merülni. Most a negyedik vizsgám előtt állok.

AA: Mi volt a legextrémebb kalandod?

B.F.: Talán az egész 2016-os év  Azonban talán a krokodilos búvárkodás mozgatta meg bennem leginkább az adrenalint. Éjjel egy mexikói víznyelőben merültem a mangrove erdők alá, és volt szerencsém testközelből megtapasztalni, hogy milyen az, amikor a kedvenc állatom természetes környezetében szemtől szembe vagyunk egymással. Éjjel vadon élő krokodilokkal együtt úszni talán az egyik legszebb emlékem. Azonban Guatemalában egy aktív, éppen kitörő vulkánnal szemben aludni is megüti ezt az adrenalin szintet.

AA: Milyen kapcsolatokat tudtál kialakítani a folytonos utazások során? Születtek barátságok, szerelmek?

B.F.: Nagyon is. Utazás közben az ember szabad, és ebben a lelki állapotban meg tud nyílni az ismeretlen felé. Ezért rövid, akár pár órás beszélgetés elég volt ahhoz, hogy barátság alakuljon ki, de az igazán mély, és minőségi barátságokhoz ennél több idő kellett. 1-2 hét. Ez ugye nagyon kevésnek hangzik, viszont ennyi idő elég ahhoz, hogy az ember az őszinte énjét adja, és azonnal megtörténjen a lelki kapcsolódás. Szerelem? Hát kinek mit jelent a szerelem. Én beleszerettem az életbe, önmagamba, az emberekbe, a csodákba, a természetbe, a váratlanba. A pillangók nem csak romantikus párkapcsolatban repkednek ám, hanem egy olyan belülről fakadó szeretetet tapasztaltam meg, ami össze sem hasonlítható azzal, ami külső forrásból ered. Természetesen ettől még jól esik, és igen volt aki útközben megmozgatta a szívemet, de az őszinte szerelem az élet és köztem alakult ki.

AA: Megtaláltad a helyed a világban? Van egy új otthonod?

B.F.: Igen megtaláltam. Én ezért is indultam el, hogy megtaláljam, de kiderült, hogy nem kívül, hanem belül kellett keresni. Ezt az otthon érzést pedig viszem magammal. Azért persze vannak konkrét helyek, amiket most otthonnak hívok, ilyen például Mexikó, ahová telente járok, azonban 10 év után haza jöttem, és először szerettem bele Magyarországba is, így terveim szerint itt eresztek majd gyökeret, a téli hónapokban pedig haza látogatok Mexikóba is, és jövök vissza, amint 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet :D

AA: Mivel töltöd mostanában a napjaidat? Még mindig úton?

B.F.: Az utazás – legalábbis most így érzem – mindig is az életem része lesz. Jelenleg nem érzem azt a motivációt, hogy hónapokat hátizsákkal járjam a világot, de azt igen, hogy hetekig kalandozzak. Az útjaim rövidültek, de igazság szerint igénytől függnek. Ha szeretnék 1 hónapot valamerre eltölteni, akkor nem áll semmi az utamban.

AA: Mik a terveid a jövőre nézve?

B.F.: Építkezés. Úgy érzem az elmúlt sok év egy nagyon biztos alapot adott ahhoz, hogy tudjam milyen irányba szeretném elvinni az életemet, most pedig húzom fel a falakat, rakom fel a tetőt, hogy otthonosan érezzem magam abban az életben, amit élni szeretnék. Egyre nagyobb az igényem valami féle stabilitásra, de ez koránt sem a klasszikus értelemben értendő. Nekem a stabil annyit jelent, hogy látom a következő pár hónapot előre, mert eddig a következő hetet sem láttam. Most egy olyan rendszert építek ki, amiben a lelki fejlődés és az utazás összekapcsolódik, és nem csak fizikai, de lelki úton keresztül is segítem az embereket, hogy ők is a Saját Útjukat megtalálhassák.

Fanni 2019-ben is folytatja külföldi kalandozásait. Aki nem hiszi, járjon utána! 

Csók, AnyuAsszony