Mikor megalakul A Család, hirtelen megszűnik a világ, csak Szerelmünk Gyümölcsére koncentrálunk. Egy-két üzenetváltás a barátnőkkel, telefonos csevelyre legfeljebb az alvásidőben történő felmosás közben van lehetőség... ha náluk is éppen alszik a Gyermek... vagy legalább is elvan egy kicsit egyedül. A Csemeték számának emelkedésével exponenciálisan csökken mindennemű kommunikáció esélye. Leküzdhetetlen távolságok, összeegyeztethetetlen alvásidők. Jól is van ez így.
Aztán mikor Legnagyobb Szemünk Fénye bekerül a közösségbe, számunkra is - újra - kicsit kinyílik a világ. Új emberekkel lesznek új kapcsolataink, és jó esetben Csemeténk barátainak szülei a mi barátainkká válnak. Ugyanazok a dolgok történnek velünk is mint velük, csak máshol van benne a csavar, együtt sírunk, együtt nevetünk, megnyugtatjuk egymást, hogy ügyetlenségünk, feledékenységünk, botladozásaink nem annyira kellemetlenek, csak nevetünk rajta egy jóízűt, hiszen tudjuk, egy Anya humor nélkül olyan, mint egy könyvelő, aki szar matekból... Jól is van ez így.
Én a táskámat hagyom az oviban, és mikor fejvesztve visszaindulok érte, mert a Naggyal már 1 órája készülődünk, várjuk a többieket, elindulunk, út közben kölesgolyót rágcsálunk, a Picinek meg elege van az egészből, és végül kiderül hogy ma el sem hoztam a ridikülöm, az valóban 'ridikjulösz', a másik meg a babakocsijával és a rengeteg cumójával botladozik nap mint nap végig az oviba vezető úton és vissza, pedig a táv még lassú tempóban is 10 perc alatt megjárható egy másfél év alatti gyerekkel, de 'J' - Gondos Anyaként - az apokalipszisre készülve indul el minden reggel az oviba... :)
Aztán befut 'R' is nádszál vékonyan, cicanaciban, kicsit gondterhelten, karja meghosszabbításaként két rollert hurcibálva. Gondterhelt, mert egész hétvégén azzal tartotta magát teljes letargiában, hogy nem sikerült az egyik vizsgája, és biztos ami biztos, már a családját is felkészítette rá, hogy elhagyja a képzést biztosító felsőoktatási intézményt, és új szakma után néz. Persze a hét közepére kiderült, hogy az adott vizsga mégis csak sikerült. Jól is van ez így.
Szemünk csillogását kiemeli az alatta gondosan nevelgetett, mélyített, a feketénél feketébb sötét árok, melyet alkalomadtán igyekszünk elfedni egy kis makeup-pal, a cicit felturbózni egy kis pushup-pal, de ezzel kapcsolatos fellángolásaink sem tartanak pár napnál tovább, hiszen reggelenként már nem csupán magunk indulunk a dolgunkra - annó fürdéssel, hajmosással, fogáplossall, összekészülődéssel - hanem fejenként további két gyermek napkezdését is meg kell oldanunk... valahogy. Jól is van ez így.
Nagyon elhatározzuk, hogy most aztán ismét adunk magunkra, jó nők leszünk, kifestjük magunkat... na jó, a szemünket... néha... az is elég, ha megfésülködünk... néha... ha úgy jön ki a lépés. De aztán inkább még azt a kis időt is Velük töltjük, hogy jobban menjen a nap. Jól is van ez így!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.