AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Szülők, okuljatok!
Toddlers and Tiaras

A múlt héten egy döbbenetes dolognak voltam szemtanúja a délutáni alvás ideje alatt:

Toddlers and Tiaras

toddlers_tiaras.jpg

Eddig sem értettem, hogy  egyáltalán miért cibálja el valaki a totyogó gyerekét szépségversenyekre, vajon miért barnítozza le a 2-3 éves kislányát, miért aggat rá póthajat, miután kifestette, de amikor a 6 éves kislányt beültetik a kozmetikába, hogy legyantázzák (!!!) a szemöldökét, és szegény kézzel-lábbal tiltakozik, mert nem szeretné, és az "anyja" letudja annyival, hogy mindez azért van, mert korábban már volt egy rossz élménye, amikor is túl meleg volt a gyanta és a bőrét is lehúzták, akkor azt gondolom, hogy minden jó érzésű ember gyomra/ökle összeszorul. Majd ennek a kislánynak a verseny előtt műszempillát akarnak felragasztani, amit szintén nem szeretne, mert fáj, amire az a megoldás, hogy erőszakkal felteszik, és miközben hadonászik, látom, hogy műkörme van.
Bár ez nyilván azért nem lepett meg, mert a műsor egy korábbi fázisában már egy 15 hónapos kislány "anyja" is fontolgatta, hogy műkörmöt ragaszt fel a kicsinek. Amikor a ennek a kicsi-pici lánynak a ruhaujja nem állt megfelelően, szigszalaggal odaragasztotta a karjához. Természetesen lebarnítózta, kifestette, még a szempillaspirálról sem feledkezett meg. Borzalom!!!

Elgondolkodtató, hogy a legtöbb kis versenyző anyukája kifejezetten kövér és csúnya, nem nehéz kitalálni, hogy miért küldik a kicsiket ilyen versenyekre. Vannak, akiknél már a női szépségverseny is kiveri a biztosítékot. Azt gondolom, hogy felnőtt - remélhetőleg értelmes - emberek saját maguk jószántából neveznek be egy szépségversenyekre, de a gyerekek esetében ez egyértelműen a szülő - számomra beteges - ábrándjairól, a saját sikertelenségeiknek orvoslásáról van szó. 

A másik kérdés, hogy vajon milyen felnőttek válnak ezekből a fiatal Barbie babákból?

A harmadik, hogy egyáltalán miért rendeznek ilyen versenyeket?

Várom a véleményeket, hozzászólásokat!

 

Kép forrása )

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr448055570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dukeekud 2015.11.14. 15:17:00

Az nem ketseges, hogy EZ a konzumidiota liberalis nyugati vilagunk legbetegebb, legdegeneraltabb jelensege.
Az ilyen elmebetegeknek nem engednem meg, hogy gyereket neveljenek.
Aki ilyenekben reszt vesz, attol megvonnam a szuloi jogokat.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.14. 16:07:39

Mert Retardia a bolygó legnépesebb országa

Jottó 2015.11.14. 16:23:55

érdekes lenne egy riportot látni ezekkel a gyerekekkel úgy 15 év múlva..kiből mi lett? biztos lesz köztük aki totál kiégett lesz kamasz korára, drogozni fog, elzülleni, és utálni fogja az anyját..biztos lesz aki lájkvadász szelfikirálynő lesz, instás modellkarrierrel.. remélhetőleg lesz egy pár olyan is, akinek valahogy sikerül normális mederbe terelni az életét

ded 2015.11.14. 17:05:35

szerencsére már nincs tv-m, de úgy 5-6 évvel ezelőtt láttam 2 részt ebből a sorozatból. Az egyik részben elmagyarázta egy pszichológus, hogy az a szülő, - és szinte mindig az anyuka kezdeményezi, az apuka pedig azt követi, ami az anyuka jónak lát...- aki ilyen helyekre viszik a gyerekét, az a saját ifjú kori kudarcát, valamiből való kimaradását akarja "behozni" a saját gyereke révén.

zizi77 2015.11.14. 17:41:46

@ded: végre nem tartanak fegyvert a fejedhez, hogy nézd a bárgyú műsorokat? :)
Szerencsétlen gyerekeknek nem jósolok túl szép jövőt, mert a szülők valószínű másban is érdekesen gondolkodhatnak.

Bloodycica 2015.11.14. 18:22:56

Én nem csodálkozom, hogy az USA tele van pedofillal. Elég egy ilyen szépségversenyt megnézni.

Hörömpő cirkusz világszám 2015.11.14. 19:30:32

Magyarországon is érdekes dolgokat lehet találni, ha rákeresel a gyerekszépségversenyekre.

www.kasszandra.hu

www.littlemisshungary.hu

Az idiotizmus nemzetközi.

kispotzak 2015.11.14. 19:35:34

Az, hogy vannak lelkileg sérült és/vagy rettenetesen ostoba emberek, nem nagy meglepetés. Ami a felfoghatatlan a számomra az az, h egyáltalán ilyen műsorokatnem ttiltják be. És ez nem utkozne semmilyen joggal, egészen egyszerűen az ilyen jellegű viselkedés a gyermek testi és lelki epsegere káros. És ha eddig még nem tiltották be, hogy lehet h eddig még senki nem indított probapert.. Ha egy gyereknek leegetem a bőrét gyantaval, az kínzás. Ha akarata ellenére olyan dologra kenyszeritem amire a testi-lelki epsegenek a megőrzése erdekeben nincs szükség (ilyen lenne pl egy kellemetlen gyógykezelés), és aminek semmilyen értelme és haszna a gyermek számára nincs, az gáz. Nem hiszem h ne lehetne ellene fellepni. -le

sovesztomesz 2015.11.14. 19:56:28

Little Miss Sunshine (2006), ez jutott eszembe... Sötétség!!!

zsurzsenka 2015.11.14. 20:08:10

Im egy tanulságos, sok kérdést felvető videó, az egyik legismertebb ex-szépségről, és okos anyukájáról (Honey Boo Boo). Beteg ez az egész téma.

www.youtube.com/watch?v=eWPfPMbRSFM

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.11.14. 20:13:32

de hát ez nem is szép.
a műanyag nem szép.

Darkcomet 2015.11.14. 22:04:30

@gizmo26666: Magyarul A család kicsi kincse. Eszméletlen jó film.

Ejkekjetter 2015.11.14. 22:12:52

frankón 2015 november 13án sikerült elsülni hánibúbún?!

Piszkepapir 2015.11.15. 06:23:39

Ez a műsor két éve ért véget... most sikerült rajta ledöbbenni? grat!

AnyuAsszony 2015.11.15. 23:17:00

@dukeekud: Tökéletesen egyet értek! Az ilyen embereknek nem szabadna gyereket nevelniük! Nekik nem gyerekre, hanem egy játékbabára lenne szükségük, amit kedvük szerint pakolgathatnak jobbra-balra, festegethetik, kozmetikázhatják.
A gyerekek olyan szépek, aranyosak, helyesek, bájosak, pusztán azért, mert gyerekek, nem értem, a "szülők" miért akarnak műanyag mini macákat gyártani, és miért van ehhez komoly támogatás a versenyek által. Bár a versenyek szervezőit nyilván a kapzsiság hajtja. Egy igazi szülő ilyet nem tesz a gyerekével!

AnyuAsszony 2015.11.15. 23:28:49

@Piszkepapir: Viszonylag ritkán nézek TV-t, főleg nem délután. Nem vagyok túl tájékozott a műsor múltjával kapcsolatban, de nem 200 évvel ezelőtti történéseket dolgoz fel, még csak nem is 40 évvel korábbi eseményeket mutat , hanem a közelmúlt fejlett világának torz embereit. Én most láttam a műsort, és most háborított fel. Nem gondolom, hogy az elmúlt pár évben gyökeres változás állt volna be ezzel az üggyel kapcsolatban.

AnyuAsszony 2015.11.17. 14:56:11

@sovesztomesz: Mindenképp meg fogom nézni!
süti beállítások módosítása