AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

5 rapid csirkevariáció a hétvégére
Gyorsan valami finomat

Ahogy a karácsonyi készülődésnél, a főzés esetében is szeretem a praktikusságot. A gyorsan, egyszerűen elkészíthető, finom és mégis egészséges ételek híve vagyok, mely után A Család Apraja-Nagyja megnyalja mind a 10 ujját.
Íme 5 csirkeétel, mely a hétvégén és vendégvárás esetén is megállja a helyét, ráadásul a hétköznapi teendők közé is könnyen beilleszthető az elkészítésük.

csirke-etel.jpg

 

1. BROKKOLIS-SZERECSENDIÓS CSIRKEMELL

A brokkolitól sok felnőtt is óckoidik, a gyerekekkel általában kifejezetten nehéz elhitetni, hogy finom. Egyszer azonban rákívántam erre a szép zöldségre, és belerejtettem egy sajtos-tejfölös-szerecsendiós mártásba, melynek végül nagy sikere lett. 

Hozzávalók:
2 filézett csirkemell
1 brokkoli
fokhagyma
1 nagy tejföl
1 tojás
30-40 dkg reszelt Óvári Ízes sajt
5 dkg vaj
olívaolaj

bors
szerecsendió

A megmosott, feldarabolt brokkolit sós, fokagymás hideg vízben felteszem főni. Bánjunk bátran a fokhagymával!
Amíg a brokkoli fő, felszeletelem a csirkemelleket, sózom, borsozom.
Egy serpenyőben vajat olvasztok és felöntöm ugyanannyi olívaolajjal. Mikor a keverék felmelegedett, beleteszem a befűszerezett csirkemell szeleteket, és átsütöm.
A mártáshoz összekeverem a tejfölt, a reszelt sajtot, belereszelem a szerecsendiót és sózom. A sózásnál vegyük figyelembe a sajt sós mivoltát! A szerecsendió mennyisége is egyéni ízlés kérdése, érdemes kóstolgatni a mártást fűszerezés közben. Végül belekeverem a tojást.
A megsült csirkemell szeleteket mélyebb tepsibe/tűzálló tálba fektetem, ráhalmozom a megfőtt brokkolit és a fokhagymadarabokat, majd ráöntöm a sajtos-tejfölös szerecsendiós mártást.
180°C-os sütőbe teszem, és addig sütöm, amíg a mártás megszilárdul, a teteje kis színt kap.

Ajánlott köret: párolt rizs.

 

2. PARADICSOMOS CSIRKEMELL

Ez aztán egy tényleg villámgyorsan elkészíthető ízletes étel! És mivel a gyerekek a legtöbb esetben szívesen eszik a paradicsomot, biztosak lehetünk benne, hogy ők sem fognak kifogást emelni ellene! 


Hozzávalók:
2 filézett csirkemell
1 üveg natúr paradicsomszósz (nem sűrített paradicsom)
reszelt sajt
olívaolaj

bazsalikom
oregánó
kakukkfű
rozmaring

A csirkemelleket felszeletelem, besózom.
Egy mélyebb, tepsit kiolajazok, majd a csirkemell szeletek mindkét oldalát is megkenem olívaolajjal, és a tepsibe fektetem. 
Egy tálban a paradicsomszószt beízesítem sóval, bazsalikommal, oregánóval, kakukkfűvel és rozmaringgal, majd a húsra öntöm, hogy jól ellepje.
Alufóliával lefedem és sütőbe teszem, amit  180°C-ra állítok.
Mikor a húsok a szószban megfőttek, leveszem a fóliát, és gazdagon megszórom a reszelt sajttal, majd visszateszem a sütőbe, és addig sütöm, míg a sajt a tetején kissé megpirul.  

Ajánlott köret: párolt rizs.

 

3. GYÜMÖLCSÖS CSIRKEMELL

Ezt az ételt tulajdonképpen a kényszer szülte. Olyan ebédet kellett gyorsan varázsolnom, amiben nincs se tejfehérje, se glutén. Így maradt a hús a gyümölcsökkel és a fűszerekkel szaftosan elkészítve.

Hozzávalók:
2 filézett csirkemell
6-8 darab alma
20 dkg szilva, vagy más savanykás gyümölcs
olívaolaj

bors
fahéj
gyömbér

A felkockázott csirkemelleket, sózom, borsozom majd forró olajra teszem, és fehéredésig pirítom.
A megmosott gyümölcsöket szintén felkockázom, a megpirult hús mellé teszem, fahéjjal, gyömbérrel ízesítem, és együtt párolom őket tovább.
Amikor minden megpuhult, már kész is.

Ajánlott köret: párolt rizs vagy mazsolás rizs.

 

4. OLÍVABOGYÓS-KÉKSAJTOS CSIRKEMELL

Bár nálunk nagyon megy az olívabogyó a Legkisebbnél, nem biztos, hogy minden gyerkőc szívesen megeszi ezt a pikáns főételt, viszont az ínyenc felnőttek biztos értékelni fogják.

Hozzávalók:
2 filézett csirkemell
5 dkg vaj
7 dkg olívabogyó
2 dl tejszín
2 dl tejföl
10 dkg márványsajt
1 evőkanál liszt

bors

A csirkemelleket felszeletelem és besózom.
Egy serpenyőben megolvasztom a vajat. Mikor felmelegedett, beleteszem a húst, majd miután átsültek, egy tűzálló tálba fektetem a szeleteket.
A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztom az apróra vágott olívabogyót. Megszórom 1 evőkanál liszttel, amit aranybarnára pirítok. Tejszínnel, tejföllel leöntöm, sózom, borsozom, krém sűrűségűre forralom. Beleszórom a sajtot, de ezzel már nem kell forralni.
A tűzálló tálba fektetett húsokra rákenem a szószt, és előmelegített 200°C-os sütőben alufóliával lefedve 15 percig sütöm, majd megpirítom a tetejét.

Ajánlott köret: párolt rizs.

 

5. MAJORANNÁS CSIRKECOMB

Családi klasszikus, egyszerű, gyors, ízletes, tökéletes.

Hozzávalók:
8 db felső csirkecomb
olaj

majoranna

A megmosott csirkecombok bőrét lehúzom, a húst bevágom a csontok mellett, így nem kell kicsontozni, viszont biztosan át fognak sülni a húsok.
A combokat jól megsózom, gazdagon befűszerezem a majorannával.
A tepsibe bőven öntök olajat, ráteszem a húsokat, és alufóliával lefedem, 180°C-os sütőben addig sütöm, míg a hús meg nem puhul.
Mikor a hús már megpuhult, leveszem az alufóliát, megforgatom a húsokat, megpirítom az alját, majd visszafordítom a combokat, és a tetejét is pirosra sütöm.

Ajánlott köret: krumplipüré, petrezselymes krumpli, majonézes burgonyasaláta, kukorica saláta, francia saláta.

 

Neked is akad 1-2 gyorsan elkészíthető étel a tarsolyodban?
Oszd meg velünk itt vagy a Facebook oldalamon!

 

Jó étvágyat kívánok!
AnyámAsszony

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr488087846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása