AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Virágdíszek – Virágkö(l)tészet
A vasárnapi délutánok békéje

viragdiszek_logoval_wildi.jpgFotó: Mátyás Ildikó

“Szőlőmetszéskor a lehulló venyigék látványa megfogott egy pillanatra, felszedtem néhányat a földről, elkezdtem tekergetni, és már kész is volt az első koszorúm alapja.” Ilyen egyszerű lenne? Wagner Ildikóval beszélgettünk föld alatt szunnyadó álmokról, rügyként kipattanó ötletekről, szirmait bontogató virágkötészetről.

Judit: A szavaidat morzsolgatva a virágkötészet/költészet szójáték jut eszembe. Az irodalom is a szíved csücske lenne?

Ildi: Az irodalmat inkább csak fogyasztom, mintsem művelem. A költészet nem az én asztalom. Annak ellenére, hogy angol nyelv- és irodalomtanár végzettséget is szereztem, sohasem dolgoztam tanárként. A virágkötészet is szakmaváltás volt számomra, 16 évig egy nagyvállalatnál voltam asszisztens. Munka mellett tanultam ki a mesterséget.

nagy_roszaszin_csokor_wildi.jpgFotó: A N Photo World - Anita Nagypál

Judit: Egy kívülálló számára nőies szakmának tűnik a tied, pedig sokszor nem éppen könnyű fizikai munkát jelent milyen nehézségekkel találkoztál, amióta virágokkal foglalkozol?

Ildi: Sokan elcsodákoznak, amikor arról számolok be, hogy a virágkötészet milyen nehéz fizikai munka. Ezt kevesen veszik észre, hiszen a virágboltokban már a kész csokrokat látják. Pedig, bizony nagyon megerőltető, jó állóképességet, erős fizikumot kíván, és egyfajta pszichés frissességet, nyitottságot is. Az évszaktól független hűvös a virágboltokban a szükséges rossz, amit el kell tudni viselni, és bizony a kezeket jelentősen megviseli az állandó nedvesség. Az időjárás viszontagságai is nagy kihívást jelentenek, hiszen a vágott virágokat szállítás közben is óvni kell a hidegtől, fagytól, illetve a nyári kánikulában is törekedni kell a tartósságukra.

Judit: A házatok előtt a kapuban mindig évszaknak megfelelő virág-installáció fogadja az embert. Le se tagadhatnád, mivel foglalkozol. Mit üzensz az arra járóknak a dekorációkkal?

Ildi: Ezeket a magam örömére készítem; egyszerűen jólesik úgy hazaérni, hogy virágok várnak a kapuban. Megnyugtat és feltölt. Az a pillanat, amikor nyitom a kaput, és megcsodálom a cserepes virágaimat, segít abban, hogy jelen legyek, hogy teljesesen hazaérjek – lélekben és gondolatokban is. Nekem ez egyszerűen egy gomb, amelyik automatikusan működik, abban segít, hogy teljes lényemmel megérkezzem a családomhoz.

viragok_kapuban_wildi.jpgFotó: Virágdíszek

Judit:  Magad termeszted az alapanyagaid egy részét, sokszor “hazaviszed a munkát” hogy fogadja a családod, amikor egy dzsungel van a nappalitokban?

Ildi: Az alapanyagok egy része –  ahogy a szőlővenyigék is – családi örökség. A telek, amelyiken a házunk épült, az egykori családi gazdasághoz tartozott. Nagyszüleim gyümölcstermesztésből éltek, így vált részemmé minden, ami fű, fa, virág. Az építkezés során minden egyes szőlőtőkét, ami menthető volt, felkötöztem, és azóta is gondozom. Sok tőke "megvadult": ezekből készülnek a koszorú-alapanyagok. Minden mást is szívesen használok, amit azóta ültettem a kertünkbe, és ha éppen úgy adódik, nyesek a zöldekből vagy a virágokból, hogy kiegészítsem a csokromat. Érdekes módon a családot nem zavarja, ha a ház tele lesz mindenfélével, engem annál jobban, ezért igyekszem a műhelyemben elférni.

Judit: Lányos anyuka vagy, mennyire sikerült a gyerekeidet is beoltanod a virágok iránti szeretettel?

Ildi: A lányaim azt látják rajtam, hogy örömmel foglalkozom a virágokkal, szívesen dolgozom a kertben. Amikor a műhelyemben tevékenykedem, a kisebbik lányom mindig elkunyerál ezt-azt, hogy ő is alkothasson – és persze nincs az a virág, amit visszatartanék tőle. Tegye csak nyugodtan, ismerje meg a szabad alkotás örömét, és az erőt, ami ebben rejlik! A nagyobbik lányom az állatok és növények megmentője –  ahogy mi is a férjemmel sokszor vesszük meg a "ments-meg" növényeket, még akkor is, ha lassan már azt sem tudjuk, hová ültessük el őket.

piskivel_wildi.jpegFotó: A N Photo World - Anita Nagypál

Judit: Műhelymunkákat, hangzatosabb néven workshopokat is tartasz. Ki a célközönséged?

Ildi: Főként az életközépi válságban érintett nőket céloztam meg, hiszen ez az úgynevezett válság az, ami ilyen messzire hozott engem is az utamon, hogy a virágkötészet hobbiból szakmává nőhesse ki magát. A foglalkozásaim alapvető motivációja a szabad alkotásra való serkentés, és az alkotói energia mozgásban tartása. Természetesen minden alkalomnak megvan a tematikája, amit kidolgozok magamnak. Amikor kitalálom a témát, tudnom kell a résztvevők fejével és kezével gondolkodni. Dekoratív legyen, technikailag megoldható, és lebontható, legyen benne kihívás, és sikerélmény, de nincs minta. Ugye, nem egyszerű? A foglalkozás alkalmával elmondom, mit készítünk, mindenki megkapja a hozzávalókat, és megmutatom az alapfogásokat. Ezután hagyom belemerülni a résztvevőket a munkába. Közben figyelem őket, hogyan reagálnak az anyagokra, keletkezik-e bennük feszültség – hiszen ilyenkor beledolgozzák az érzelmeiket is az alkotásba. Ha kell, segítek –  sokszor egyetlen mozdulat elég ahhoz hogy, továbblépjenek egy vélt elakadáson. Sokat beszélgetünk ilyenkor, teázunk, és minden alkalom végén eljutunk egy eredményig: egy saját készítésű, virágos lakásdekorációs műig, ami otthon arra emlékezteti a résztvevőket, hogy meg tudtak oldani számukra eddig ismeretlen feladatot is, és képesek voltak alkotni valamit. 

workshop_wildi.jpgFotó: Mátyás Ildikó

Minden nő a célközönségem még, aki nyitott a természetes dekorációk iránt. Hazánkban nincs még kultúrája a mindennapi virágos dekorációknak, a terített asztal virágos díszítésének – pedig ez szorosan hozzátartozik a gasztronómiai élményünkhöz! Hiszen a terített asztal vizuális látványa összefonódik az ízélménnyel is, így a későbbiekben együttes emlékképként idéződik fel a memóriánkban.

Judit: Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet tartja a mondás. Na de leszedni? Levágni? Mi is a helyzet ezzel?

Ildi: A felelősséggel termesztett virágok azért vannak, hogy használjuk őket. A kerti vágó virágokat azért ültetjük, hogy kerüljön friss virág a vázákba. Egész egyszerűen használjuk azt, ami az évszaknak megfelelően virágzik, és kiegészítjük azokkal az otthonunkat. Egy váza virággal elvégezzük azt az utolsó simítást önmagunk és a környezetünk számára, amely teljessé teszi az egészet. Gyerekkoromból emlékszem, hogy a vasárnapi ebéd után, amikor anyám elmosogatott, letörölgette a konyhapultot, egy kis terítőt tett a pult közepére, rá egy pici vázában egy szál kerti virágot, és ledőlt pihenni. Ez volt a vasárnap délutánok békéje bennem. Ezt az érzést őrzöm azóta is magamban, és arra használom, hogy ugyanezt a békét teremtsem meg, vagy közvetítsem munkám során. Persze nincs mindenkinek kertje, ahonnan levághat egy szál virágot, de nagyon sok olyan virág van, amely magról cserépben vagy balkonládában is termeszthető.

asztalra_virag_wildi.jpgFotó: Skystar Wedding

Judit: A szemléleted egyértelműen tükrözi a fenntarthatóság iránti elkötelezettségedet. Ez hogyan valósítható meg a virágkötészetben?

Ildi: A munkámmal arra szeretnék rávilágítani, hogy a közvetlen környezetünkben termesztett virágok olyan széles skáláját találjuk, mely egész évre ellát bennünket. A hazai virágtermesztés mind vágott, mind cserepes növényekben bővelkedik. Különleges keresztezések és kiváló minőség, tartósság a jellemzőjük, és nem utolsó sorban ezeket a frissen vágott virágokat szükségtelen vegyszeresen tartósítani. Azok a termelők, akiktől vásárolok, sokszor aznap hajnalban vágják a virágot, tőlem pedig legkésőbb másnap a megrendelőhöz kerül. Örömmel töltenek el a visszajelzések a csokraim tartósságát illetően is, hiszen ez a kiváló minőségű, frissen vágott hazai termesztésnek is köszönhető. Ezeknél a termelőknél azt látom, amit a nagyszüleim esetében: a kitartó, nehéz fizikai munkát, küzdelmüket az időjárással, a kártevőkkel, és a csodálatos eredményt, amit fáradságos munkájuk ad. Látom a kezükben a napjukat, felfedezem a szemükben a kitartást, és észreveszem rajtuk azt a vonást, amit csakis a földmunka hagy az emberi arcon. Ezen túl, a szívemhez nagyon közel áll, amit a Virágos Pagony képvisel – csokraik, dekorációik saját termesztésű virágokból készülnek, és célul tűzték ki, hogy a megszokott vágott virágokon túl más fajtákat is népszerűsítsenek. 

Judit: Élővirág, szárazvirág, művirág-dekorációk? Milyen alkalmakkor, milyen felhasználásra melyik fér bele neked hitvallásod szerint? Van olyan, amit soha nem alkalmaznál?

Ildi: Dekorációs elemeknél alapvető követelmény a tartósság, így szárazvirágokat, terméseket is felhasználok. Sok kertekből gyűjtött termést kötök a virágkoszorúimba. A legkülönlegesebbek – és egyúttal számomra a legértékesebbek – az egyik barátnőm kertjéből kerülnek elő; ő maga festi meg nekem ezeket sajátkezűleg. Magam is előszeretettel gyűjtögetek viharok után letört ágakat, vagy guberálok a házak elé kirakott zöldhulladékból. Ami másnak szemét, nekem hasznos alapanyag lehet. Jó minőségű selyemvirágokat is szívesen felhasználok, ha szükséges. 
vadviragos_wildi.jpg
Fotó: Kerényi Nóra

Judit: Mennyire figyelhetőek meg trendek a virágkötészetben? Követed, ha igen, hogyan tájékozódsz ezekről?

Ildi: Természetesen figyelemmel kísérem a nemzetközi trendeket, amelyek gyakran eltérnek a hazai virágbolti kínálattól, vagy nem feltétlenül abban a formában jelennek meg. Főként külföldi magazinokból tájékozódom, azért is mert más országokban többféle természetes anyagot, termesztett réti virágot használnak. A Flóra Hungária Nagybani Virágpiac eseményeit is követem. Amikor tehetem, elmegyek a bemutatóikra. Idén sokkal több programot szerveznek, mint eddig: szemináriumokkal, fajtabemutatókkal készülnek. Ezeken az alkalmakon hazai mester virágkötők munkáiból lehet inspirálódni. Szívesen tájékozódom a hazai virágtermesztés újdonságairól.

Judit: Melyek a távlati céljaid?

Ildi: Célul tűztem ki a hazai virágtermesztés népszerűsítését, a helyi termesztésű virágok vásárlásának ösztönzését. Ennek pontos formája most alakul ki, és azon dolgozom mindennap, hogy ez megvalósulhasson.

 


Ildi szavai sokáig a fülemben fognak még csengeni: néhány szál virág a vázába vagy egy kis kopogtató a bejárati ajtónkra közelebb hozhat bennünket ahhoz, hogy beköltözzön a béke az otthonunkba. A többi meg rajtunk múlik... – de ezt már csak én teszem hozzá halkan. 





Puszipá! :)

Judit

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr4814679760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket a Facebook-on is!

Címkék

Action (1) adománygyűjtés (1) advent (1) Alaszka (2) állat (3) Amerika (1) ananász (1) Anchorage (1) Anikó (1) Anita Nagypál (1) anyaság (17) autizmus (1) a kert konyhája (1) A N Photo World (1) Baaba Maal (1) baba (3) babanapló (1) backpacker (1) Backyard Babies (1) Balaton (1) Balázs (1) Barba Negra Track (1) Bardóckyné Anikó (1) bartanics fanni (1) batory zsofia (1) bazsalikomos kert (1) Beathoven (1) beh mariann (1) Berlin (1) bicikli (1) biciklibelős (1) bőrápolás (1) Boros Péter Pöpi (1) bőrradír (1) Brisign (1) Bubán Brigitta (1) Budapest (1) Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) (1) Citrom együttes (1) cosmopolitan (2) CSAK Design (1) család (2) családterapeuta (1) Csík zenekar (1) csináld magad (7) dalok (7) Debrecen (1) DIY (8) Duchenne féle izomdystrophia (1) egészség (2) egészséges étkezés (1) egyedi (1) egyszerűen elkészíthető étel (4) Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány (2) EKecsap (2) élet (23) előadás (1) élővilág (6) elrontott étel (1) Eric Clapton (1) étel (1) ételek (14) Fehér Zsombor (1) feleség (3) Ferenczi György és a Rackajam (1) férj (2) film (5) Finnország (1) Fishing On Orfű (1) Flóra Hungária Nagybani Virágpiac (1) fotográfus (1) fotózás (2) főzés (9) Fradi (1) FTC (1) fülbevaló (1) futás (2) Gajatri Jóga és Terápia a Dunakanyarban (1) Ganxsta (1) gasztronómia (1) Göd (1) Gong Rádió (1) Grőbné Vadas Erika (1) Guatemela (1) gumimatrac (1) gyerek (3) gyerekek (31) hamburger (1) handmade (1) handmade by love (1) Hanna (1) Hargitay-Molnár Fanni (1) Hargitay Olivér (1) Harley Davidson (1) hasznos (1) hatha jóga (1) hátizsákos utazó (1) Helsinkii (1) ildi (2) India (1) interjú (22) Irán (1) Izsák Anna (1) Jeney Orsolya (2) jóga (2) jótékonyság (1) kaland (6) Kaleo (1) Kalifornia (1) kalligráfia (1) Kanguru (1) karácsony (12) kávé (1) kávékapszula (1) kecsap (1) Kecskemét (1) Kelley G. Tedd (1) kerekesszék (1) Kerekes Band (1) kerékpár (1) Kerényi Nóra (1) kézműves (3) kézzel írás (1) kézzel készített (7) KINCSESKAMERA (1) Kis-Tibet (1) kismama (1) kismaros (1) koncert (4) konyha (14) Kool & The Gang (1) kopaszság (1) környezetvédelem (1) kreatív (10) Kuba (1) külföld (2) kutya (4) Lajosmizse (1) Lanou (1) Lappföld (1) Levente (1) lovefolk (1) Macskajaj (1) madarak (1) magamutazom (1) Magyarország (1) Mallorca (1) marha (1) Mátyás Ildikó (1) mese (4) modellkedés (1) mokaszin (1) Mumford&Sons (1) my seven worlds (1) nagycsalád (1) Németország (1) növény (3) NPK Charolais (1) nusenka (1) oktatás (2) Olaszország (1) olívaolaj (1) Palmer (1) párok (2) Pinatex (1) pogácsa (1) POP84 (1) Porkert Krisztian (1) Ramirez Magdolna (1) RCKSTR Magazine (1) ReArt (1) recept (10) rockandroll (4) Rock az élet (1) Room 8 Photography (1) Sárosi Zoltán (1) sátor (1) sebkezelés (1) Sex Action (1) Simon Gyuri (1) Sing Sing (1) Skystar Wedding (1) slow fashion (1) sminkes (1) sorozatok (4) sport (1) steak (1) Steve Winwood (1) strapabíró (1) sütés (6) szabadnap (1) Szabó Zoli (1) Szasza (1) szasza (1) Szasza 55 (1) Szendrey Ildi (1) Szendrey Zsolt (1) szépségápolás (1) szerelem (7) Szimpla (1) szórakozás (21) szülés (1) szülésfelkészítés (1) szülés utáni regenerációs jóga (1) születésnap (2) tanfolyam (1) táska (1) Tedd Tünde (1) tél (8) Tender Toes (1) testépítés (1) testépítők (1) tetoválás (1) Tibor (1) tool (1) Tóth Anna Róza (1) Tóth Eszter (1) továbbhasznosítás (1) újrahasznosítás (1) újszülött (1) upcycling (2) upcycling napok (1) ursuslupus (2) utazás (5) útravaló tanfolyam (1) Vác (1) Váci Bodza Műhely (1) Várady Gyöngyi (1) várandós-jóga (1) varrás (1) Vasútpark (1) Verőce (1) Vincze Lilla és Barátai (1) virágdíszek (1) Virágos Pagony (1) vízálló (1) Wagner Ildikó (1) workshop (2) zene (12) zöld (4) Zorall (2) zorall (1) Címkefelhő