AnyámAsszony

Megtörtént események alapján

Egy elsőszülött Alaszkában
Az Isten háta mögött?

boritokep.JPG

Talán lesznek még néhányan rajtam kívül, akik emlékeznek a ‘90-es évek Emmy-díjas amerikai sorozatára (magyarul a Miért éppen Alaszka címen ismert), melyben a kedves, rokonszenves New York-i doki egy kitalált kisvárosban – az alaszkai Cicely-ben – kap megbizatást, de valamilyen oknál fogva ő ezt száműzetésként éli meg. Tündi és Kelley gyermekeikkel önként és dalolva választotta a nagyon is valóságos alaszkai Palmert új, ideiglenes otthonuknak. Hogy mi szél fújta őket pont oda, és miért nem mondjuk a napfényes Kaliforniába költöztek? Meséljék el ők maguk (mindketten ékes magyarsággal teszik ezt függetlenül attól, hogy az amerikai Kelley ereiben indián vér is csörgedez – jóllehet, több mint húsz évet élt kis hazánkban)!

Judit: Tündi, milyen érzésekkel vágtál bele anno a kapcsolatotokba? Számítottál arra, hogy egyszer külföld lesz a vége?

Tündi: Mi Kelleyvel nagyon jó barátok voltunk kezdetben. Soha semmilyen kósza gondolat sem merült fel bennem, hogy ez a fickó esetleg egy potenciális férj lehetne. Sőt! Neki nagyon tetszett akkoriban egy jó barátom, úgyhogy én mint amolyan önjelölt kerítőnő, megpróbáltam összehozni őket. Totál sikertelenség lett a vége, ez a Jeti (férjem) meg olyan szomorúnak látszott, hogy végül hozzámentem. :D Mivel évek óta ismertem, haverokként sokat lógtunk együtt, nekem ő nem egy amerikai volt, nekem ő egy jó barátom volt, később pedig a szerelmem, szóval nem nagyon gondolkodtam ezeken a részleteken, bár lehet, hogy kellett volna. :D Azt tudtam – és egyet is értettünk ebben –, hogy Magyarországon szeretnék élni viszonylag hosszú ideig, mert szerettem volna, ha a magyar kultúra, a magyar levegő, a magyar nyelv és a magyarság mint olyan beleivódik a gyermekeink lelkébe. Aztán, amikor a Jeti amerikai munkák után kutakodott, elkezdtem lélekben felkészülni a változásra. Ekkorra már legalább 3 éve otthon tanítottam a kicsiket, és bár szerettem, de éreztem, hogy lassan kimerülök, és ők is igénylik a közösséget, de Magyarországon sosem mentünk volna vissza a rendszerbe, abból bőven eleget kaptunk sajnos korábban. Alapvetően nagyon nyitott ember vagyok, úgyhogy mire a költözéshez értünk, én már alig vártam, hogy nekivágjunk.

Kelley: Azt szoktam mondani, hogy nekem már mindig honvágyam lesz; ha Magyarországon vagyok, akkor Amerikát hiányolom, ha itt vagyok, akkor Magyarországra vágyom vissza.

Tündi: Hát egy vegyes házasság ilyen bonyodalmakkal jár. :)

Judit: Kelley, hogy kerültél Magyarországra?

Kelley: Eredetileg misszionáriusként érkeztem Magyarországra 1993-ban,19 évesen. Az egyházunkban (a köznyelvben csak mormon egyháznak hívott vallás hivatalos neve Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza – a szerk.), amikor egy fiatal misszióra jelentkezik, az egyházi vezetők – hitünk szerint – kinyilatkoztatáson keresztül jelölik ki a desztinációt. Engem Magyarországra küldtek, és egy két hónapos intenzív nyelvi gyorstalpaló után, 1993 tavaszán landoltam Budapesten. Akkor a kéthavi képzés eredményeként el tudtam mondani a következőket: “Hogy vagy?”, “Hol van a WC?”, és talán a legfontosabb, “Tejfölös, sajtos lángost kérek!” :) A küldetés két évre szólt, aztán hazamentem, de rá egy évre visszatértem Magyarországra látogatóba. Egy hónapot töltöttem ott, és amint megérkeztem, még mielőtt bárkit is felkerestem volna, az Örs Vezér terén rendelnem KELLETT egy lángost! Talán részben a lángosnak köszönhetően az egy havi látogatásomból 21 év lett. Ezalatt sokmindent csináltam, például részese voltam annak a csapatnak, amelyik elindította a magyarországi Office Depot-t, tanítottam angolt, valamint számítástechnikát is. 2001-től aztán létesítménygazdálkodási igazgatóként dolgoztam az egyháznak; a magyarországi, görögországi és ciprusi épületeinkért feleltem, de volt olyan is, amikor ezekhez még hozzájöttek az arab térséghez tartozó épületek is.

Judit: Kelley, milyen impulzusok értek Magyarországon a kezdetekben, és később?

Kelley: Meglátásom szerint az ország '93-ban, amikor először jártam ott, teljesen más volt, mint '17-ben, amikor eljöttünk onnan. Nem csak az ország, az emberek is mások voltak, de ugyanakkor sok-sok minden nem változott – sok jó (szerencsére), de sajnos sok rossz sem. Amikor megérkeztem Magyarországra, nagyon megérintett a főváros és az egész ország szépsége – akárhová mentem. Ez az évek során mit sem változott, sőt, talán még szebb lett az ország. Az emberek kedvessége is feltűnt – még az elején. Viszont azt vettem észre, hogy sajnos az emberek fásultak lettek. Olyan, mintha valaki megpróbálná kipréselni belőlük az életet. Minden sokkal nehezebb 2017-ben, mint 1993-ban volt. Nehezebb lett a megélhetés az egyre nagyobb elvárások mellett. '93-ban nagyon optimisták voltak az emberek a jövére nézve, nagy várakozásokkal álltak elébe a nyugati áruknak, gondolatoknak, de a mindenkori kormányok nem váltották be az ígéreteiket a támogatásokra és a változásokra nézve. Szerintem, például az egészségügyi és az oktatási rendszernek nagy részben köszönhető, hogy Magyarország ott tart, ahol most van. Mindazonáltal csodás hely; így éreztem, amikor megérkeztem oda, és ez végig megmaradt…, sőt, még jobban éreztem ezt, amikor eljöttem onnan.

Judit: Hogy is volt ez, miért éppen Alaszka? :) Hogy hoztátok meg a döntést?

havascsalados.jpg

Tündi: Alaszka konkrétan egy rossz vicc volt a családunkban éveken át. A férjem időről-időre nézelődött munkalehetőségek után az USA-ban, és akárhányszor megvitattuk a kínálatot, mindig megállapítottam, hogy Alaszkánál mindenesetre bármi csak jobb lehet. :) A világon semmit sem tudtunk erről az államról, és a fejünkben lévő képnek annyi köze volt a valósághoz, mint annak, hogy a magyarok ma is jurtákban élnek, és hátrafelé nyilaznak a lóról munkába menet. Szóval ment a viccelődés 5-6 éven át, míg egyszercsak felhív a férjem, hogy ezt nem fogom elhinni, de kapott egy igen konkrét állásajánlatot, és két helyszín közül választhat: Kalifornia vagy Alaszka. Miután kiröhögtük magunkat, valami egészen fura dolog történt velünk: mindketten egyértelműen azt éreztük, hogy nekünk semmi közünk Kaliforniához, viszont annál inkább Alaszkához. Erre egyébként semmilyen racionális magyarázatot nem tudunk adni azóta sem, csak egyszerűen így volt.

Kelley: Amikor, már úgy éreztük, hogy ideje a hazámba visszamenni, akkor az egyház több lehetőséget kínált fel, és nekünk – furcsa módon – az alaszkaival kapcsolatosan voltak a legjobb megérzéseink, és amiatt jöttünk ide.

Judit: Kelley, mit csinálsz kint, milyen ajánlat volt az, ami meggyőzött arról, hogy Alaszkába kell költöznötök?

Kelley: Tulajdonképpen ugyanazt csinálom, amit Magyarországon korábban: az egyházunk épületeinek gazdálkodásáért felelek.

Judit: Mit szóltak a gyerekek a költözéshez?

kozos_csaladi.JPG

Tündi: Mivel mi egy öt főből álló család vagyunk, közösen kellet eldöntenünk, hogy menjünk-e, vagy maradjunk, és ha megyünk, akkor hova is menjünk. Mindenképpen be akartuk vonni a gyerekeket az egész folyamatba, a kereséstől a mérlegelésen át a döntésig. Azt akartuk, hogy ez egy közös elhatározás legyen, és mindenki jó szívvel induljon majd útnak. Hála az égnek, ez így is lett. A kicsiknek összeállítottunk egy komoly montázsfilmet Kaliforniáról (tele pálmafákkal, tengerparttal), és egy másikat Alaszkáról. Hiszitek vagy sem, minden utódunk egyöntetűen az utóbbi mellett voksolt. Ezután már tudtuk, hogy nekünk ott lesz az otthonunk, így 4 hónapra rá, már be is költöztünk az új házunkba.

Judit: Kelley, Te amerikaiként újra hazai terepen vagy, vagy nem? Hogy érzed, hazaérkeztél?

Kelley: Nos, ez egy kis bevezetést igényel. Alaszka, ugye, Amerikához tartozik, egy amerikai állam. Ugyanakkor van két állam (Alaszka és Hawaii), amelyik földrajzilag elkülönül a többitől. Alaszka messze van az USA többi részétől és ráadásul nagyon nagy. Akkora, mint az USA többi részének 2/3-a. A távolság és a nagysága miatt –  bár szerves része – mégis más, mint bármely más hely Amerikában. Úgy szoktam mondani, hogy Alaszka olyan, mint egy cukormentes Amerika – minden van itt, ami jó Amerikából, de ami nem jó, az itt nincsen. A kérdésedre válaszolva: abszolút hazajöttem, de mégis más. Az amerikai hozzáállás és pozitív felfogás, ami nagyon hiányzott nekem is – és amelyet a családom számára is szerettem volna közvetíteni – abszolút megvan itt. Csakúgy, ahogy a kultúra is – de Alaszkának van egy saját kultúrája is, ami nekem meglepően rokonszenves.

Judit: Biztosan élt egy kép bennetek Alaszkáról, mennyiben változott ez meg, amióta kint éltek?

Tündi: Régen azt hittük, hogy csak egyszerűen hamis sztereotípiáink vannak Alaszkáról, ma viszont már tudjuk, hogy így volt. :D Azt képzeltük, hogy folyton fázni fogunk, hogy hó és jég borít majd mindent 12 hónapon át, hogy sötétségben, jegesmedvék lépteinek zajától rettegve fogunk majd pislogni egymásra. Természetesen ebből semmi sem igaz – legalábbis nem ott, ahol mi élünk. Alaszka óriási területen fekszik (17-szer nagyobb, mint Magyarország!), és csupán 700.000 ember lakja. Legtöbbjük 5-6 nagyobb városban él, a többiek sokszor teljes elszigeteltségben fenn Északon. Mi nem a remete életmódot választottuk, mi Palmer-ban élünk, és imádjuk. Ez egy modern város, és minden a világon elérhető, csak minden kicsit szerényebb, visszafogottabb, mint – ahogy itt hívják – a lenti 48-ban, vagyis a lenti államokban. Itt az emberek imádnak a természetben lenni, és tiszteletben is tartják azt. Nagy kultúrája van a vadászatnak, a horgászatnak. Utóbbit mi is műveljük egy ideje, igaz még marha bénák vagyunk, de imádjuk! Nincs annál szuperebb élmény, mint kifogni délelőtt egy hatalmas lazacot, és vacsorára elfogyasztani a családdal. Ez valami egészen más dimenziója az étkezésnek. Érdekes módon pont a horgászat segíti a gyerekeket, hogy még jobban tiszteljék az állatokat, a Földünk adta áldásokat.

peca.jpg

Minket meglepett, hogy milyen meleg itt a nyár! 3-4 hónapon át rövidujjú pólókban és kisgatyákban jár mindenki. Mondjuk az alaszkaiak ugyanezt a szettet simán hordják sokszor nulla fok közelében is… flip-flop papuccsal kiegészítve..., jó arcok. :)

napszemcsis_polos_paros.jpg

A helyiek végtelenül kedvesek, befogadóak, pozitívak és nyitottak az újonnan érkezők felé. Nem féltik azt, ami az övék, inkább meg akarják osztani másokkal is. Lenne mit tanulnunk tőlük… Alapvetően itt az emberek jóval egyszerűbbek – a szó jó értelmében – , mint a lenti államokban. Itt a látszatnak igen kevés jelentőséget tulajdonítanak. Szerintem ez a természetközeli életmód sajátos velejárója. Pedig vannak itt is tehetős emberek, de a pénzüket nem felesleges státuszszimbólumokra költik, hanem élményekre. Itt mondjuk egy divatguru üvöltve fogná a fejét, mert a szokásos öltözet a kényelmes és meleg, illetve nyáron a kényelmes, ám nem meleg. Ahogy Kelley is fogalmazott: cukormentes Amerika! A praktikum sokkal fontosabb, mint a külcsíny, és én ezt is imádom. Ettől függetlenül, ha te épp tűsarkúban és koktélruciban szeretnél flangálni, pont annyira nem zavarna senkit, mintha Shrek-ruhában tennéd ugyanezt. Itt a tolerancia egészen más szinteken van a kollektív tudatban, mint pl. odahaza. Ami pedig egészen más itt, mint otthon, az az oktatás. Ég és föld. Boldog vagyok, hogy vidám gyerekeket indítok el reggelenként az iskolába, és úgy is kapom vissza őket. Itt a felfedezésen, a kíváncsiság ébrentartásán, és az adott gyermeknek megfelelő oktatáson van a hangsúly. Nem a tantárgy a legfontosabb, hanem maga a gyermek, és csak utána jön minden más. Ez a téma nagy szívfájdalmam volt odahaza, ki is vettem a kicsiket az iskolából az utolsó 2-3 évben, és magunk tanultunk békességben, mert az oktatási rendszer inkább volt teher és értelmetlen tortúra az egész család számára, mintsem ismeretterjesztés, amiről szólnia kellene az iskolának. Szerintem.

Judit: Mi a legnagyobb változás amióta kijöttetek?

Tündi: Hogy maci-spray van a táskánkban, amikor kirándulunk. :D Ugyan ritka, hogy valaki grizzlyvel találkozzék, de nem lehetetlen itt Alaszkában, úgyhogy mindenkinél van maci-spray, amivel elvileg, adott esetben le kéne fújni a macit… Reméljük, sosem kell majd használnunk! A viccet félretéve tényleg minden a régi az életünkben. Mi Magyarországon is egy boldog, vidám család voltunk, itt sincs ez másként. Talán, ami valóban fontos változás, az a sokkal kiegyensúlyozottabb és békésebb belső lét. Ez köszönhető a rendkívül jó, és a gyerekek által is kedvelt oktatásnak, és az anyagilag sokkal biztosabb jelennek, amelyből következik, hogy sokkal átláthatóbb jövőképünk van, és merünk tervezni, álmodni. Biztos vagyok abban, hogy odahaza a legtöbb családot az anyagi bizonytalanság, és a nincstelenség marcangolja szét.

Kelley: A családi életünkben lényegében semmi nem változott, hiszen nagyon összetartóak voltunk előtte is, és ez itt, Alaszkában sincs másként. A nagy különbség szerintem is abban áll, hogy milyen tanulási lehetőségeket tudunk biztosítani a gyermekeinknek. Fontos megjegyezni, hogy Amerikában sem mindenhol kifogástalan az állami oktatás! Egy nagyon jó barátom középiskolai tanár Arizona államban, ahol több mint tíz éves nehezített pálya után a pedagógusok tavaly ősszel hosszú heteken át sztrájkoltak, hogy elérjék a politikusoknál azt, hogy normális körülményeket biztosítsanak nekik a tanítatáshoz.
Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert bár nem minden fenékig tejfel itt sem, de nekünk nagyon nem vált be a magyar oktatási rendszer, amelyik nem a gyerekek erősségeit emeli ki, nem törekszik arra, hogy sikerélményük legyen. Alaszkában viszont arra helyezik a hangsúlyt, ami az adott tanuló fejlődését leginkább szolgálja – az oktatás nagyon testre szabott. Ha például valakinek az otthon tanulás jobban megy, akkor erre is megvan a mód. Mindenkinek megadják a lehetőséget arra, hogy az érdeklődési körének leginkább megfelelő tantárggyal tudjon kiemelten foglalkozni, hogy kiteljesedhessen benne – legyen ez a matematika, a rajz vagy bármi más. Az oktatás célja az, hogy a gyerekek szeressenek tanulni, és magabiztosan lépjenek ki az iskolából. Mielőtt ide kijöttünk, nem tudtuk, csak reméltük, hogy ennyire jó az oktatási rendszer. Biztos vagyok abban, hogy ez nagyon jót tett a gyerekeinknek!

Judit: Tündi, odahaza, Magyarországon elég élénk társadalmi életet éltél, tudod ezt folytatni Alaszkában is? Hogyan telnek a mindennapok?

kecsap_elolrol.jpg

Tündi: Igen, Kecskeméten, ahol éltünk, sajnos ott kellett hagynom eddigi életem egyik legfontosabb szívügyét, azt az alapítványt, melyet védőnő barátaimmal hoztunk létre, hogy felkaroljuk, és talpra állítsuk a környék szorgalmas, dolgos, ám nehéz helyzetbe sodródott családjait. Az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány (E-Kecsap) viszont továbbra is teljes gőzzel dübörög, és a társaim nélkülem is csodálatos munkát végeznek, sőt! (Itt jegyezném meg kellő óvatossággal, hogy az 1%-ot senki se felejtse el felajánlani, mert rendkívüli segítséget jelent az olyan pici alapítványoknak is, mint amilyen mi vagyunk, és nyilván a nagyoknak is.) A rendszer természetesen teljesen más Alaszkában, mint Magyarországon, de én hiszem, hogy ha az ember segíteni akar, akkor bárhol a világon hasznossá tudja tenni magát, és ki tudja nyújtani a kezét embertársai felé, ez nem függ helyszíntől, nyelvtől, kultúrától. Most egyelőre egy hontalan családokat befogadó szervezetnél önkénteskedem néha; főzök a családokra, együtt vacsorázunk, beszélgetünk stb. Ezenkívül igyekszem segíteni egy szuper kezdeményezést, mely arra hivatott, hogy anyagi nehézségekkel küzdő családok gyermekeit juttassa olyan aktivitásokhoz, melyekre vágynak; vagyis az alapítvány finanszírozza a táncóráikat, a zongoraóráikat, vagy akár a programozási ismeretek különórákat, ha egy fiatalnak ez az álma. Én őszintén hiszem azt, hogy nincs értékes és sikeres élet anélkül, hogy észrevennénk és segítenénk a mienknél nehezebb sorsú embertársainkat.

Judit: Már egy éve éltek a rénszarvasok közvetlen közelében, és erről meg is emlékeztetek… Nagyobb kihívás külföldön jó társaknak lenni, mint otthon?

Kelley: Úgy van, megünnepeltük hogy, egy éve szeretjük egymást Alaszkaban (is)!

Tündi: Alapvetően a házasság maga egy kihívás. :D Mi a legelején úgy döntöttünk, hogy számunkra a házasságunk lesz az úgymond elsőszülött gyermekünk. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de talán érthető mégis, mire gondolok. Két embernek összecsiszolódni hosszú évek melója és akarása. Ez sosem könnyű, de mi alapvetően mint ember nagyon szeretjük a másikat. Szóval én odavagyok az ő emberi mivoltáért, sokkal hamarább szerettem őt azért, aki, mintsem azért, hogy milyen férfiként esetleg. Ő sokkal hamarább szeretett engem mint egy lendületes, szókimondó, végtelenül őszinte barátot, mintsem mint nőt. Szóval szerintem nagyon szerencsés alapokra építettük a házasságunkat, és nagyon vigyázunk erre. Ez fontos. Mi előre féltjük. Nem várjuk meg a bajt, nem várjuk meg, hogy a párterapeuta utaljon minket be egy kétszemélyes utazásra, hanem megyünk mi magunktól. :) Valahogy mindig megoldottuk. Szóval nekünk édesmindegy, hogy ezt a házasságot Magyarországon, Alaszkában vagy épp Pápua Új-Guineában kell ápolnunk, vigyáznunk. Esetleg annyiban jó hatással van az elköltözés egy párra, hogy csak és kizárólag egymásra számíthatnak, de mi azért 15 éves házasokként érkeztünk, szóval ez már nem osztott-szorzott a mi esetünkben.

Judit: 15 év házasság és, három gyerek után mégis hogy a bánatba csináljátok? :D

Tündi: Állati őszinték vagyunk egymással, és folyton beszélgetünk. Nálunk a kommunikáció baromi fontos. Naponta legalább 5-6-szor hívjuk egymást telefonon, mindent megosztunk egymással. Nem akarunk egyszercsak két párhuzamos világban élni, amelyek végül sehol sem keresztezik egymást. Mi 15 év után is randizni megyünk. Olyankor én igyekszem csinos lenni, illatossá válok, és nem beszélek sokat a gyerekekről. Nem azért, mert olyankor nem szabad, hanem azért, mert olyankor egymásról szól az a néhány óra, vagy az a nap. Persze nem görcsölünk erre rá, ha valamiért feljön valamelyik gyerek témának, vagy épp aggódunk valamelyikük miatt, kivesézzük, de alapvetően, amikor randizni megyünk, nem Anyu és Apu, hanem Tündi és Kelley találkozik. Csak a gyerekek előtt szólítjuk egymást Maminak, illetve Daddynek, mi egymás között Tündi és Kelley vagyunk. Sokat dicsérjük a másikat. Nem hülyeségekért, meg ha kell, ha nem, hanem amikor a másik valamit szuperül csinál meg, azt nem hagyjuk szó nélkül. Egy hosszú párkapcsolatban sokszor beleesnek abba a csapdába, hogy minden az agyukra megy, amit a másik rosszul csinál, és szóvá is teszik, de az totál természetes, amit a másik jól csinál, és meg se említik. Mi pont az ellenkezőjére törekszünk. Talán viccesen hangzik, de még soha, de SOHA nem fordult elő, hogy kitakarítottam volna a fürdőszobát, vagy főztem volna valami finomat, és a férjem ne dicsérte volna meg, vagy ne köszönte volna meg. Ez nálunk totál természetes. Szerintem én havonta egyszer tuti elmondom neki, hogy mennyire becsülöm azért, amilyen szorgalommal dolgozik, és ezzel mindnyájunkat eltart, és hogy ezt ő büszkén, boldogan teszi, nem teherként éli meg. Szóval egymás elismerése a mindennapokban szerintem marha fontos egy egészséges házassághoz. Szerintem a házasság legnagyobb ellensége az önzés. Legyen szó anyagiakról, kimondott szavakról, szexualitásról, bármiről. Amíg az önzés nem fészkeli be magát egy-egy területre, addig nem lesz baj. Ja, és a vitáktól sem kell összeomlani, az teljesen természetes velejárója az életnek, csak ésszel kell meghúzni a vita határait, hogy lehetőleg ne veszekedés legyen belőle, vagy ha az is lesz, ne használjuk ki, hogy ennyi együtt töltött idő után pontosan tudjuk, hol van a másik gyenge pontja.

Kelley: Így van! Hozzáteszem, hogy több házasságnál észrevettem egy hibát – Magyaroszágon is és Amerikában is. Jómagam harminc évesen nősültem meg. Sok barátot és ismerőst láttam családot allapítani még mielőtt én tettem volna, és több helyen fedeztem fel ugyanazt: amint megszülettek a gyerekek, onnantól kezdve már minden csak róluk szólt, és a szülők már nem voltak többé házaspár, hanem csak anyu és apu. Ha azt állítom, hogy a házastársam a legfontosabb nekem a világon, az nem a gyerekek ellen szól, sőt! Ez sokkal erősebb, biztosabb hátteret és alapot jelent számukra, amiben felnőhetnek. A házastársam a legfontosabb, aztán a gyerekek, s minden más utánuk. Ezzel a mentalitással tudtunk ott lenni eddig is mindig mindketten a gyermekeinknek, amikor csak szükségük volt ránk, és így lesz ez ezután is.

megerkezes_alaszkaba.jpg

Judit: Van kihez fordulnotok gyerekfelügyelet okán, ha egy kis romantikára vágytok?

Tündi: Vannak itt már jóbarátok, akikre számíthatunk. Sőt, éppenséggel van egy kedves kecskeméti barátunk, aki itt él már hosszú évek óta a családjával. :) Viszont már tíz év felett van minden gyermekünk, úgyhogy mi már sokszor lazára vesszük a figurát, és itt hagyjuk őket, mint ahogy 2 napja is tettük, mikor elmentünk egy koncertre Anchorage-be. :) Minden simán ment itthon, jófejek a gyerekeink. :)

Judit: Mit tanultatok magatokról, egymásról, az életről ez alatt az alaszkai egy év alatt?

Tündi: Hogy megy ez nekünk bárhol. :D Hogy nem kell félni az újtól, a változástól, az ismeretlentől. Hogy a gyerekek, amíg biztonságos családi hátterük van, bármilyen változást jól viselnek. Hogy a jó Isten megsegíti az embert a törekvéseiben, ha azok jók, és hajlandó dolgozni azokért.

Kelley: Ez milyen jó kérdés! Alaszka sok mindent tanított, illetve megerősített engem több dologban. Említettem, hogy ez az állam olyan, mint bármelyik másik Amerikában, de mégis más. Az, amiben más, abból sokmindent tanultam. Hadd mondjak egy példát! Kamaszkorom óta követem az amerikai politikát – még Magyarországról is figyelemmel kísértem. Van két nagy egymással szembenálló politikai csoport; sarkítva ezek egyike a fákat ölelő környezetvédőké, míg a másik az, amelyik foggal-körömmel ragaszkodik a fegyverviselési joghoz. Nos, én még életemben nem találkoztam az alaszkaiaknál környezetszeretőbb néppel, akik kezéből viszont soha egy kormány, egy politikus nem fogja kivenni a fegyvert. Más szóval, ebben is – és sok minden másban – azt tanultam, hogy bizony nem minden fekete vagy fehér, hogy nem mindig csak így, vagy csak úgy a jó. Sokszor minden szempont jó.

Magunkról Tündi véleményét osztom; azaz, látjuk azt, hogy mi abszolút tudunk alkalmazkodni bármilyen helyzethez.

Judit: Meddig maradtok, mik a távlati terveitek?

Tündi: Nem tudjuk, de egyelőre úgy gondoljuk, sokáig.

 

Isten óvja a Tedd-családot, mind a négy gyermeküket (az elsőszülöttel együtt) – akármerre is viszi őket az útjuk!

 

Puszipá! :)

 

Judit 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr10014640320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket a Facebook-on is!

Címkék

Action (1) adománygyűjtés (1) advent (1) Alaszka (2) állat (3) Amerika (1) ananász (1) Anchorage (1) Anikó (1) Anita Nagypál (1) anyaság (17) autizmus (1) a kert konyhája (1) A N Photo World (1) Baaba Maal (1) baba (3) babanapló (1) backpacker (1) Backyard Babies (1) Balaton (1) Balázs (1) Barba Negra Track (1) Bardóckyné Anikó (1) bartanics fanni (1) batory zsofia (1) bazsalikomos kert (1) Beathoven (1) beh mariann (1) Berlin (1) bicikli (1) biciklibelős (1) bőrápolás (1) Boros Péter Pöpi (1) bőrradír (1) Brisign (1) Bubán Brigitta (1) Budapest (1) Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) (1) Citrom együttes (1) cosmopolitan (2) CSAK Design (1) család (2) családterapeuta (1) Csík zenekar (1) csináld magad (7) dalok (7) Debrecen (1) DIY (8) Duchenne féle izomdystrophia (1) egészség (2) egészséges étkezés (1) egyedi (1) egyszerűen elkészíthető étel (4) Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány (2) EKecsap (2) élet (23) előadás (1) élővilág (6) elrontott étel (1) Eric Clapton (1) étel (1) ételek (14) Fehér Zsombor (1) feleség (3) Ferenczi György és a Rackajam (1) férj (2) film (5) Finnország (1) Fishing On Orfű (1) Flóra Hungária Nagybani Virágpiac (1) fotográfus (1) fotózás (2) főzés (9) Fradi (1) FTC (1) fülbevaló (1) futás (2) Gajatri Jóga és Terápia a Dunakanyarban (1) Ganxsta (1) gasztronómia (1) Göd (1) Gong Rádió (1) Grőbné Vadas Erika (1) Guatemela (1) gumimatrac (1) gyerek (3) gyerekek (31) hamburger (1) handmade (1) handmade by love (1) Hanna (1) Hargitay-Molnár Fanni (1) Hargitay Olivér (1) Harley Davidson (1) hasznos (1) hatha jóga (1) hátizsákos utazó (1) Helsinkii (1) ildi (2) India (1) interjú (22) Irán (1) Izsák Anna (1) Jeney Orsolya (2) jóga (2) jótékonyság (1) kaland (6) Kaleo (1) Kalifornia (1) kalligráfia (1) Kanguru (1) karácsony (12) kávé (1) kávékapszula (1) kecsap (1) Kecskemét (1) Kelley G. Tedd (1) kerekesszék (1) Kerekes Band (1) kerékpár (1) Kerényi Nóra (1) kézműves (3) kézzel írás (1) kézzel készített (7) KINCSESKAMERA (1) Kis-Tibet (1) kismama (1) kismaros (1) koncert (4) konyha (14) Kool & The Gang (1) kopaszság (1) környezetvédelem (1) kreatív (10) Kuba (1) külföld (2) kutya (4) Lajosmizse (1) Lanou (1) Lappföld (1) Levente (1) lovefolk (1) Macskajaj (1) madarak (1) magamutazom (1) Magyarország (1) Mallorca (1) marha (1) Mátyás Ildikó (1) mese (4) modellkedés (1) mokaszin (1) Mumford&Sons (1) my seven worlds (1) nagycsalád (1) Németország (1) növény (3) NPK Charolais (1) nusenka (1) oktatás (2) Olaszország (1) olívaolaj (1) Palmer (1) párok (2) Pinatex (1) pogácsa (1) POP84 (1) Porkert Krisztian (1) Ramirez Magdolna (1) RCKSTR Magazine (1) ReArt (1) recept (10) rockandroll (4) Rock az élet (1) Room 8 Photography (1) Sárosi Zoltán (1) sátor (1) sebkezelés (1) Sex Action (1) Simon Gyuri (1) Sing Sing (1) Skystar Wedding (1) slow fashion (1) sminkes (1) sorozatok (4) sport (1) steak (1) Steve Winwood (1) strapabíró (1) sütés (6) szabadnap (1) Szabó Zoli (1) Szasza (1) szasza (1) Szasza 55 (1) Szendrey Ildi (1) Szendrey Zsolt (1) szépségápolás (1) szerelem (7) Szimpla (1) szórakozás (21) szülés (1) szülésfelkészítés (1) szülés utáni regenerációs jóga (1) születésnap (2) tanfolyam (1) táska (1) Tedd Tünde (1) tél (8) Tender Toes (1) testépítés (1) testépítők (1) tetoválás (1) Tibor (1) tool (1) Tóth Anna Róza (1) Tóth Eszter (1) továbbhasznosítás (1) újrahasznosítás (1) újszülött (1) upcycling (2) upcycling napok (1) ursuslupus (2) utazás (5) útravaló tanfolyam (1) Vác (1) Váci Bodza Műhely (1) Várady Gyöngyi (1) várandós-jóga (1) varrás (1) Vasútpark (1) Verőce (1) Vincze Lilla és Barátai (1) virágdíszek (1) Virágos Pagony (1) vízálló (1) Wagner Ildikó (1) workshop (2) zene (12) zöld (4) Zorall (2) zorall (1) Címkefelhő